in ,

Újabb két családnak segített a baráti kör a Forschner-alapból

Forschner Rudolf
Forschner Rudolf

Szarvas Város Barátainak Köre számára az adventi időszak nemcsak a várakozásról és a lelki ráhangolódásról szól. Az első gyertyagyújtással egy időben elkezdik árusítani portékáikat a Zenepavilon környékén, hogy a bevételből szebbé tegyék az egyedülálló idősek, intézmények és klubok karácsonyát. A karitatív akció záróakkordjaként december 16-án beköltöztek a Cervinus Teátrum falai közé, és egy teljen napon keresztül várták az adakozni vágyókat.

– Minden évben találok olyan tárgyat, amit a végén oda tudok adni valakinek. Idén pl. vásároltam karácsonyi díszeket, amelyekből a gyerekeim kapnak egyet-egyet, ill. gondoltam a szüleimre és magunkra is. Édesanyámnak is vettem egy apróságot, de az egyelőre maradjon meglepetés. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, és minden jó érzésű embernek támogatnia kell – vélekedett Hodálik Pál alpolgármester, aki egy kisebb csomaggal megrakodva nézelődött az asztaloknál.

Az esemény tizenhárom éve összekapcsolódik a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete évzáró rendezvényével. Tíz órától a civil szervezet egy ünnepi összeállítással is kedveskedett az érdeklődőknek, amelynek első felében a Cervinus Teátrum művészei, a későbbiekben pedig a Szlovák Általános Iskola drámatagozatosai mutatkoztak be.

A megnyitó részeként nyilvánosságra hozták annak a két családnak a nevét is, akiket idén a Forschner Rudolf által felajánlott, 2 millió Ft-os alapból támogatnak. A kezdeményezés három éve indult útjára, így az ideivel együtt már hat rászoruló szarvasinak könnyítették meg az önhibájukon kívül adódó nehézségeik megoldását.

– Százezer forintig tudunk segíteni a családoknak, főleg lakbértartozásra, fűtéskorszerűsítésre, tüzelővásárlásra, vagyis olyan támogatást nyújtunk, aminek érzékelhető hatása van. A kiválasztás a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központtól kapott névsor alapján történik. Előzetesen minden esetben személyesen is felkerestük az érintetteket, és nagy megelégedéssel láttuk, hogy olyanokhoz kerül az összeg, akik maguk is tenni szeretnének a nehéz helyzetükből való kilábalásukért – foglalta össze tapasztalataikat Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, a civil szervezet elnöke.

Maga az ötletgazda a háttérbe húzódva figyelte a nyüzsgést. Mindössze annyit árult el, hogy örül, hogy a felajánlása jó helyre került, és bízik benne, hogy mások is – pénztárcájukhoz mérten – csatlakoznak a kezdeményezéshez.

S bár a kora délutáni órákra az intézmény valamelyest elcsendesedett, a szervezők nem voltak csalódottak. Mint elmondták, a létszámot tekintve idén kevesebben vettek részt a vásáron, akik azonban eljöttek, jellemzően magasabb összegért vásároltak, mint korábban.

Az előzetes kalkulációk szerint a baráti körösök – akárcsak az előző években – összesen kb. 300 ezer Ft-ból gazdálkodhatnak.  Ebből húsz idős személynek állítanak össze egy-egy 10 ezer Ft értékű csomagot, valamint a szarvasi kluboknak és szociális intézeteknek is teljesítik a karácsonyi kívánságukat.

[foldergalery folder=tartalom/171221alap]

Dr. Kutas Ferenc

Könyvben dolgozták fel a szarvasi rendszerváltás történetét

Nincs karácsony pulyka nélkül – izgalmas recept az ünnepekre