Menu
in ,

Minden eddiginél több tartós élelmiszer gyűlt össze az Adni öröm! akcióban

Több mint 1300 kg tartós élelmiszer gyűlt össze az Adni öröm! jótékonysági akción. A Máltai Szeretetszolgálat és a Spar üzletlánc közös kezdeményezése 21 évre tekint vissza, a szarvasi csoport pedig a kezdetektől aktívan kiveszi a részét a segítségnyújtásból. Idén december 14-19. között hívták fel a figyelmet a nehéz sorsú emberekre, akikhez karácsony előtt tartós élelmiszercsomagokat juttatnak el.

Mint arról az MTI beszámolt, országosan több mint 300 tonna élelmiszer gyűlt össze, több tízezer ember összefogásával. A programban 3500 önkéntes kérte 161 Spar és Interspar áruház vásárlóit, hogy liszt, cukor, rizs, tészta, olaj, konzervek és édesség megvásárlásával járuljanak hozzá a nehéz helyzetben lévő embertársaik megsegítéséhez. Emellett az MTVA Jónak lenni jó! akciója is a kezdeményezés mellé állt, és 290 millió Ft-ot gyűjtött össze a szervezet, azon keresztül pedig a rászorulók javára.

– A tavalyi évben 1044 kg-ot sikerült összegyűjtenünk, mintegy 250 kg-mal kevesebbet, mint most. A legtöbbet ezúttal lisztből kaptunk, de nagyon sok cukor, étolaj és édesség is került a kosarunkba. Azt tapasztaltunk, hogy minden korosztály és minden társadalmi réteg nyitott volt felénk, volt, aki többet, mások kicsit kevesebbet adtak – összegzi az elmúlt napok történéseit.

Arról is beszámolt, hogy a gyűjtés során több megható esettel is találkoztak. Egy idős néni pl. Erzsébet-utalványának teljes összegét ajánlotta fel a nemes célra, mondván, hogy a nyugdíja elegendő a szükséges havi kiadásaira. Egy másik alkalommal egy kislány cserélte el a Kinder tojását egyetlen szem szaloncukorra, mert úgy érezte, valamilyen módon neki is segítenie kell.

– Általában nagyon pozitívan viszonyulnak hozzánk a vásárlók. Sajnos azt is látjuk, hogy van egy igen elszegényedett réteg, aki nem tud segíteni, de az is előfordult, hogy valaki minden egyes vásárláskor gondolt ránk is – mondja Sonkolyné Aszódi Zsófia, aki Kopcsak Zsuzsannával közösen két délelőttön keresztül vállalt önkéntes szolgálatot.

A lányok a KlubNetCet Egyesület tagjaiként fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást. Többek között a Re-formáló Egyesület helyi csoportján keresztül azt is látják, hogy a Vajda Péter utca 7. szám alatt kihelyezésre került Enni adok – Enni kapok dobozra is igény mutatkozik. Főként az idősek, egyedülállók keresik fel, a cégek, magánszemélyek rendszeres felajánlásainak köszönhetően pedig mindig van mit kivenni belőle.

Hangsúlyozzák, a karácsonyról megmaradt ételeket is szívesen fogadják, az étel nevének és a készítés dátumának feltüntetésével.

A Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja a napokban már harmincöt csomagot juttatott el a rászorulóknak, további huszat pedig a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolába járó, szociálisan hátrányos helyzetű családok kaptak. Gondoltak továbbá a közmunkásokra, akiknél – egy budapesti gyűjtésnek köszönhetően – a gyermekes családok játékok és írószercsomagokat vehetnek át. A fennmaradó adományok főként idősekhez, egyedülállókhoz kerülnek, akik karácsony előtt vagy legkésőbb a két ünnep között megkapják a felajánlásokat.

Exit mobile version