Menu
in ,

Lőtér, energetika, termálrendszer – fejlesztések küszöbén a város

Egy korábbi tapasztalatból kifolyólag a települési önkormányzat már csak abban az esetben nyilatkozik a TOP-os pályázatokról, ha kezében tartja a támogatásról szóló döntést. Ez igazolódott be négy projektet illetően, amelyekről a nyilvánosságot is tájékoztatta Hodálik Pál alpolgármester.

Óvodai eszközbeszerzés

A legkisebb volument a Kossuth utcai óvoda eszközbeszerzése jelenti. Erre 1,5 millió Ft-ot nyert az önkormányzat, amelyből az udvari játéklehetőségek és az altatási lehetőségek bővítése valósul meg.

Energetika

Szó esett az energetikára vonatkozó sikeres pályázatokról is. Mint elhangzott, a legnagyobb változást ezen a területen az jelentette, hogy 2016-os évtől az önkormányzatok kizárólag saját fenntartásban lévő ingatlanra pályázhatnak. Ez a Vízi Színház és a Petőfi utcai sportcsarnok esetében jelentett némi nehézséget, de végül a projekt zöld utat kapott. Emellett a Szent Klára Gyógyfürdő, az Erzsébet ligeti sporttelep és a Polgármesteri Hivatal is napelem rendszerrel kerül felszerelésre.

A Lengyel Palota energetikai korszerűsítésénél egy speciális hőszigetelő bevonatot, egy 2-5 mm vastagságú, ún. Ceramic Megic Ballt alkalmaznak, amelynek köszönhetően elkerülhető a külső felület lebontása. Ezt az anyagot Szarvason először használják.

A pályázat teljes költsége 99,7 millió Ft, amelyből 55,2 millió Ft-ot támogatásból, 44,5 millió Ft-ot pedig önerőből biztosítanak.

A Szarvasi Komép Kft. az irodaépület energetikai korszerűsítésére pályázott sikeresen. Ennek részeként a napelemes rendszer kiépítése mellett a homlokzat és a lapostető utólagos hőszigetelése, a homlokzati nyílászárók cseréje és részleges akadálymentesítés valósul meg. A projekt költsége 64,6 millió Ft, amelyhez az önkormányzat 28 millió Ft-tal járul hozzá.

Termálrendszer bővítése

Bővül továbbá a termálrendszer is. Közel 100 millió Ft összértékű TOP-os pályázat keretében a II. termálkutat is bekapcsolják a rendszerbe, a Lengyel Palota, a Polgármesteri Hivatal, a Közfoglalkoztatási Központ, a Közbiztonsági Centrum és a Háziorvosi rendelő mellett. A felhívásban kizárólag önkormányzati ingatlanok vehetnek részt.

Ipartelep fejlesztés

Lehetőség nyílik a régi orosházi út megnyitására is. Az elnyert – 100%-os intenzitású – 200 millió Ft-ból útépítés, vasúti átjáró építés, fénysorompó kiépítés, vasúti pálya átépítés és közvilágítási hálózat kiépítése valósul meg.

Három nagyobb projektet a Döntéselőkészítő Bizottság támogatott, de a végleges határozat egyelőre még nem érkezett. Ezek a bölcsőde fejlesztését (28,4 millió) a zöldváros projektet (500 millió) és a Békésszentandrás-Szarvas által közösen megvalósítandó kerékpárút építést (500 millió) érintik.

Sportpark

A sajtótájékoztatón kitértek az egyéb nyertes pályázatokra is. Szerepel köztük a Vásártéri játszótéren egy sportpark kiépítése, amely 16,1 millió Ft-ból épült meg. Az önkormányzat ez esetben csak a helyszínt biztosítja, a támogatott összegben nem részesül. Az eszközök telepítése a helyszínen már megtörtént, a műszaki átadásra várhatóan január közepén kerül sor.

Tanyapályázat

Az ún. Tanyapályázat ezúttal a Siratói Klub fejlesztésére irányul. Itt egy mobil kemence beszerzése és egy fedett terasz kialakítása valósul meg, összesen 5,7 millió Ft-ból. A projekt 10%  saját forrást igényel.

Elektromos töltőállomás

Két darab „A” típusú 2×22 kW-os gépkocsi állomással is gazdagodik a település. A város a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázaton 4,9 millió Ft támogatásban részesült. Az állomások helyszíne a Szabadság úton, az Agrár irodaház előtti parkolóban lesz. Nem villámtöltők, vagyis a töltési idő előreláthatólag 4-7 órát vesz igénybe.

Szarvasi Szárazmalom

A Szarvasi Szárazmalom felújítására és állagmegóvására 10 millió Ft-ot fordítanak, melyből 4 millió Ft támogatást nyertek. Hodálik Pál kiemelte, meglehetősen ritkán fordul elő, hogy az önkormányzat 70% intenzitás alatti projektet támogat, az örökségvédelmi, helytörténeti és néprajzi szempontból is kiemelt épület esetében azonban kivételt tettek.

Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Ezt követően szólt a Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum nyertes projektjéről is. A helyi KEF 993 Ft-ot nyert működési költségre, valamivel többet, mint a tavalyi évben.

Honvédelmi Sportközpont

Végül kitért a Honvédelmi Sportközpont – lőtér – létesítésére is. Az országosan közzétett 16 helyszín egyike lesz Szarvas, ami becslések szerint egy 300-350 millió Ft értékű beruházást takar. Mindehhez nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelni. Egyetlen hiányossága, hogy az érintett terület jelenleg csak földúton közelíthető meg, az önkormányzat azonban vállalta, hogy szükség esetén megvalósítja.

A területen egy 25 m hosszú, 10 lőállásos lőtér kerül kialakításra. Méretéből adódóan legfeljebb kispuskát lehet majd használni, ezért a lőtér csak részben lesz fedett. Emellett egy 144 nm nagyságú központi küzdősportterem, egy oktatóterem és egy 30-35 fő befogadására alkalmas közösségi tér, aula és büfé is épül.

Zárt ülés

A sajtótájékoztató záró blokkjában Paluskáné Udvarhelyi Judit aljegyző asszony a zárt ülés döntéseit ismertette. A legutóbbi testületi ülésen négy pontban döntöttek a képviselők. Egyebek mellett ingatlaneladásról, tejautomata bérbeadásáról, ill. név szerinti szavazással a háziorvosi rendelő kivitelezőjéről hoztak határozatot. Ezt az Integrál Zrt. nyerte, bruttó 99 millió Ft-os áron. Ebből az elnyert támogatás 60 millió Ft. A képviselő-testület korábban döntött arról, hogy a hiányzó részt biztosítja. Végül az Informatika Kft. egyes elemeinek értékesítéseit tárgyalta az önkormányzat, melynek részletei a közeljövőben lesznek nyilvánosak.

Exit mobile version