Menu
in , ,

Közös alkotás Csorba Anitával

Amikor a „fej, a szív, és a zsiger” találkozik… – jellemezte Bíró Gyula intézményvezető, főiskolai mestertanár, a 2018. január 10-én létrejött közönségtalálkozót, és alkotói órát. Ahogy az intézményvezető a nap történetét elmesélte, kirajzolódik, hogy a „jó iskolának” csak azokat a zsigeri rezdüléseket kell észrevennie, amelyek a gyermekek önszerveződéséből valósággá tudnak válni, és támogatásukkal valódi és értékes programok születhetnek. Így indult ez a program is a Gyakorló Általános Iskolában, egy parányi kéréssel, „csak egyvalamit szeretnénk kérni, hívjuk meg Csorba Anitát a Gyakorlóba!”

Egy országos felhívás keretében iskolák jelentkezhettek egy közös alkotói találkozásra, amit az alkotó blogger, youtuber, Csorba Anita hirdetett meg, országosan is ismert, Inspirációs weblapján és egyéb kommunikációs csatornáin. A Gyakorlóiskola ötödik osztályos lányai nem voltak restek, és azonnal szerveződésbe kezdtek, de a szerencse a sorsolásnál nem nekik kedvezett. A „bánatos, könyörgő, mindenre elszánt, üresen csillogó tekintetek”, amik lehetetlenné tették a további hangulatos történelem órák tartását, arra ösztönözte az intézményt, hogy személyes közbenjárásával megkeresse Csorba Anitát, és Inspirációs Teamjét, hogy miként lehetne egyedi és egyszeri meghívással vendégül látni az intézményben, hogy a „történelem órák is visszatérhessenek a megszokott és izgalmasságokat rejtő medrükbe.”

A jeles napon, lázas készülődéssel, az ötödik osztályosok vendégül látták Csorba Anitát, egy közönségtalálkozó keretében, amit közös „ujjlenyomat-fa” készítéssel, és autogramok kérésével, szelfizéssel tettek feledhetetlen emlékké. A boldog gyermekarcok minden erőfeszítést megérdemeltek, a ragyogó tekintetek, a boldog pillantások, az öröm, a szívet is melengette.

Az intézmény köszönetet mond Csorba Anitának, és stábjának, hogy ez a látogatás létrejöhetett, és oly sok gyermeknek adott lendületet kreatív alkotások megvalósítására, az önkifejezés bátorságára, és felhívhatta a figyelmet a Gyakorlóiskolával közösen, hogy a tantárgyak rendszerében nincsenek fontosak, és kevésbé fontosak, hanem mind-mind egy célt szolgál, a komplex személyiség fejlesztését, és egy boldog felnőtt létbe való lépést a gyermekkorból.

Sz.Zs.

Exit mobile version