Menu
in , , ,

A színház házhoz jött, avagy Bolond Istók a Vajdában

Népi megfigyelések szerint, kedd a hét leghosszabb napja. Nem kell ahhoz diáknak lenni, hogy tudjuk, keddre az előző hétvégén összegyűjtött tartalékok elillannak, a következő pedig rettentő távolinak tűnik. Ez a kedd azonban kicsit más volt. Erről részben gondoskodott az anyatermészet a havazással, ami január idusa ide vagy oda, lassan kuriózumként éri az embert, másrészről pedig a Jókai Színház művészei, akik Aranyossá varázsolták a napunkat.

2017-ben ünnepeltük Arany János születésének 200. évfordulóját. Ezt az esztendőt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította.

A Jókai Színház minden évben kiválaszt egy, az iskolai tananyaghoz szorosan kapcsolódó alkotást, melyet kifejezetten az iskolás korosztály számára hoz létre, s melyben a Színitanház hallgatói is megmutathatják színpadi rátermettségüket. Ebben az évadban a választás Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményére esett.

Arany János hajdani debreceni kollégiumi élményeit, színházi, majd vándorszínészi kalandjait írta meg a Bolond Istókban. A két énekből álló, valószínűleg befejezetlen elbeszélő költemény első részében, amelyet 1850-ben hagyott félbe a költő, Bolond Istók még csak csecsemő. A második részben, amelyet 1873-ban írt, már a debreceni kollégiumban élő, a világ nagy dolgai iránt érdeklődő, de csöppet sem eminens tanulóként, szerep nélküli segédszínészként és egy vándortársulat tagjaként ábrázolja hősét Arany. A színház és a diákok számára ez azért érdekes, mert ebben a munkában teljesedik ki Arany humora, filozófiai tájékozódása a világ jelenségeiről, illetve itt engedi valamennyire közel magához a közönséget az egyébként zárkózott ember hírében álló költő.

Ezt a produkciót láthatták iskolánk diákjai, úgy hogy a lábukat sem kellett kitenniük az iskolából.  „A Színház házhoz megy” címet viselő programsorozat keretében az előadás költözött a tornatermünkbe. Újra bebizonyosodott a „sok jó ember kis helyen is elfér” népi bölcselet örök érvényessége. Azért egy fohász talán belefér a következő áhítatunkba egy közösségi térért.

Az előadásra Tege Antal és Csomós Lajos színművészek, rendhagyó irodalomóra keretében igyekezték ráhangolni, és Aranyról szerzett tudását elmélyíteni az irodalom iránt érdeklődő diákoknak. Az óra anyagába a Bolond Istók mellé a balladák is bekerültek, épp annyira interaktív módon, hogy az „ne fájjon” a nem éppen extrovertált tanulóknak sem.

Nagyon köszönjük a Jókai Színháznak és a résztvevő művészeknek, színészhallgatóknak, hogy beAranyozták ezt a keddi napot!

Salka Zsuzsanna

Exit mobile version