Menu
in , ,

A képzeletbeli éremtábla élén a benkások

A magyar kultúra napja és Kölcsey Ferenc Himnuszának megszületése alkalmából a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium a 2017/18. tanévben is meghirdette a Kölcsey Ferenc versmondó és népdaléneklési versenyt, illetve a hozzá kapcsolódó fotó- és képzőművészeti pályázatot az orosházi és környékbeli diákok, az ország evangélikus iskoláiban tanulók, valamint a határon túli testvériskola növendékei részére.

A versmondóknak két költeménnyel kellett jelentkezniük. A kötelező mű Vörösmarty Mihály Szózat című verse volt, a szabadon választott verssel a negyven éve elhunyt Nagy Lászlóra emlékezett a rendezvény, tehát a versenyzők egy általa írt lírai művel is szerepeltek. Kiss Virág a Csönd van, Mester Dóra pedig a Tűz című költeménnyel készült.

A népdalénekesek 5-6. osztályosai a törzsanyag egyik dalával, az Ez a kislány úgy éli világát kezdetűvel mutatkoztak be. Gombkötő Réka szabadon választott népdala pedig a Hervad az a rózsa című volt Barsi Ernő gyűjteményéből.

A képzőművészeti alkotások témája a Kárpát-medencei magyarság nemzeti értékeinek bemutatása volt. A beküldött pályaművek közül Kohut Gyöngy és Péntek Albert kapott meghívást az eredményhirdetésre (közel száz beérkezett pályaművet értékelt a zsűri két korcsoportban, a 7-8. és a 9-12. évfolyamos diákok munkáit).

Nehéz, de izgalmas nap elé néztünk, azonban tisztességgel felkészültünk, így arra biztattuk diákjainkat, próbálják élvezni a nemes versengést, gyűjtsenek tapasztalatokat, tekintsenek ajándékként e jeles napra.

Izgalomban nem volt hiány, hiszen óriási meglepetésünkre a versenyzők közt láttuk az Aszódi Evangélikus Gimnáziumból érkező Gáspárfalvi Dorkát, aki a 2017-ben Oscar-díjat nyert Mindenki című magyar rövidfilm egyik főszereplője volt.

A gyerekek kiválóan teljesítettek, nagy örömöt szereztek valamennyiünknek!

A 7-8. évfolyamos versmondókat Vetésiné Petrányi Erzsébet, az egykori Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanára értékelte (a zsűri tagja volt még Nagy Sándorné, a Székács evangélikus iskola nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanára, igazgatóhelyettese, valamint Buzai Csaba, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója). Kiemelte a jó versválasztást, s felhívta a figyelmet Nagy László költészetének sokoldalúságára, melyet jól ragadott meg az általános iskolás korosztály.

A népdaléneklés versenyzőit Lestyán Mihályné, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott tanára méltatta, s látta el a következő versenyeken hasznosítható tanácsokkal (segítői voltak Hoffmann Ágnes, az Alföld Quartett tagja, hegedűművész, az Orosházi Evangélikus Gyülekezet kántora, valamint Nikodém Noémi baptista lelkész).
A fotó- és rajzpályázatot Celuskáné Csepregi Alícia rajztanár értékelte, aki nagy büszkeségünkre kiemelte iskolánkat, s megköszönte, hogy tanítványaink évről évre a legtöbb munkát küldik e pályázatra!

A benkás küldöttség teljesítménye méltó kezdete volt a január 22-én kezdődő, a magyar kultúra napjához kapcsolódó iskolai témahétnek, hiszen tanítványaink valamennyien dobogón végeztek!

A versmondó versenyen Mester Dóra 1. , Kiss Virág 2. helyezést, a népdaléneklési versenyen Gombkötő Réka 3. helyet, a rajzversenyen Kohut Gyöngy 2. , Péntek Albert 3. helyezést ért el. Gratulálunk a kiváló teljesítményhez minden diáknak és felkészítő tanárnak (Hovorkáné Hegedűs Hajnalka, Paraszt Attiláné, Buzás Mihály).

Iskolánk 17. alkalommal lehetett részese e megmérettetésnek, s ahogy az utazásunkról gondoskodó Gyekiczki István fogalmazott, ezzel az eredménnyel valószínűleg az éremtábla élén végeztünk (igaza lehet, bár ő volt az egyetlen, aki a buszon ülők közül dobogós helyezés nélkül tért haza).

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka pedagógus

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Exit mobile version