Menu
in ,

Békés megye 2017-es évét értékelte Zalai Mihály

Zalai Mihály

Zalai Mihály

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke 2018 elején az elmúlt évre visszatekintve értékelte az elvégzett munkát, kiemelve a megyét érintő fejlesztéseket.

– 2017-ben sokat hallottunk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programról (TOP). Hogy állnak jelenleg a fejlesztések?

– A 2014-2020-as fejlesztési időszakra való felkészülés még 2012-ben kezdődött a fejlesztési célok meghatározásával, majd az Integrált Területi Program kidolgozásával. Sok év munkája érik be ebben az évben, amikor a projektek a megvalósulás szakaszába érnek. A TOP abban jelent előrelépést a 2007-13-as időszak regionális pályázati rendszeréhez képest, hogy ez egy megyei forráselosztást eredményez. Békés megye számára a 2014-2020-as időszakra 58 milliárd forintnyi pályázati keretösszeg lett meghatározva, ez azt jelenti, hogy erre az összegre csak megyei szereplők pályázhatnak. Ez a keretösszeg közel duplája annak, ami a fejlettebb nyugat-magyarországi megyék rendelkezésére áll. Mind a négy országgyűlési képviselővel, Dankó Bélával, dr. Kovács Józseffel, Simonka Györggyel és Vantara Gyulával sokat dolgoztunk ezért. Fontos kiemelni, hogy a felhívások döntő többsége 100% támogatási intenzitású, tehát nem igényel önerőt a településektől, nem kényszerülnek hitelfelvételre.

A TOP tervezésében és lebonyolításában komoly feladatai voltak és vannak a Békés Megyei Önkormányzatnak. Fontos és felelősségteljes szerepünk van a Döntés-előkészítő Bizottságban (DEB), véleményt kell mondanunk a pályázatokról: csak azok nyerhetnek pozitív elbírálást, amelyek igen szavazatot kapnak. A végső eredmények kialakítása az Irányító Hatóságnál az NGM-ben történik. Nem csak a támogatói döntések megszületéséig kísérjük a pályázatokat, hanem, ahol kérik, a pályázatokat végig is menedzseljük. Eddig a megye településeinek több mint fele bízott meg bennünket ilyen jellegű feladatokkal.

Mostanáig 39 milliárd forint értékben 355 pályázat kapott zöld utat, a fejlesztések 69 települést érintenek. 49 pályázat esetében már csak a támogatói döntésre várunk, ezeket a projekteket a DEB támogatta, és van 3 értékelés alatt álló pályázat. A legtöbb TOP-os projekt el fog indulni, egy része pedig már le is zárul idén.

– Vannak-e határon átnyúló pályázati lehetőségek?
– A HURO, Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program utóda az Interreg V-A Románia-Magyarország Program, ami 2014-2020 között valósul meg, négy román és négy magyar határ menti megye közreműködésével. A pályázatok a katasztrófavédelem, a vízgazdálkodás, a kulturális örökségvédelem, az egészségügy és a közlekedésfejlesztés területeit célozzák. A program az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásának köszönhetően valósul meg, teljes költségvetése 232 millió euró. A felhívások egy része már múlt évben megjelent, másik részük pedig idén várható. Fontos tudni, hogy a megyeházán működik egy információs iroda, ahol a pályázók segítséget kaphatnak a magyar-román pályázatokkal kapcsolatosan.

– Intenzív munka folyik az értékgyűjtés terén. Mennyire aktívak a települések?
– Komoly törekvése a Békés Megyei Önkormányzatnak a megyei identitás erősítése, ennek fontos eszköze az értéktár. A Békés Megyei Értéktár 2013-ban alakult, 2014 után megújult a megyei értéktár bizottság, illetve az albizottságai is. A megyei értéktár bizottság 7 főből áll, többségében szakemberekből, munkájukat nyolc szakmai albizottság segíti. A Békés Megyei Értéktárnak jelenleg 37 eleme van. Városaink, községeink kétharmadán, jelenleg 51 településen működik helyi értéktár, ez az országos átlag kétszerese. Az 51 településen 819 értéket tartunk nyilván.

Szeptember elején rendezzük meg Békéscsaba főterén a Megyenapot, ahol bemutatkoznak a megyei értékek. Ezen a napon ismerjük el azoknak az érték tulajdonosoknak, felterjesztőknek a munkáját, akik a települési értéktárban új értékeket fogadtak el, és azoknak is, akik javaslatára a megyei értéktárba új érték került. Az idei Megyenapot – ami már a harmadik lesz – másfél naposra tervezzük, pénteken délután (augusztus 31-én) kezdődik és szombaton este (szeptember 1-én) egy nagyszabású koncerttel zárjuk.

RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése januárban rendkívüli közgyűlésen foglalt állást a bevándorlásszervező irodákkal kapcsolatosan.

Magyarországi polgármesterek kezdeményeztek összefogást annak érdekében, hogy a településeken ne hozhassanak létre ilyen irodákat. A „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat” felhívás komoly vitát keltett a képviselők között, a többség úgy vélekedett, csatlakozni kell a felelősen gondolkodó polgármesterek csoportjához. A közgyűlés végül úgy döntött, támogatja a felhívást, a DK képviselője nemmel szavazott, az MSZP képviselője nem volt hajlandó részt venni a szavazásban.

Exit mobile version