Menu
in ,

Ki lesz idén az év párja?

Már csak két nap van hátra a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu közös kezdeményezésének lezárultáig. „Az év ifjú párja” versenyt azok számára hirdetik meg, akik Békés megyeiek, és 2017-ben itt kötöttek házasságot. Nevezéshez mindössze egy űrlap kitöltésére és a nagy napon készült fotó feltöltésére volt szükség, a végeredmény pedig a képekre adott szavazatok alapján dől el.

Idén összesen 119-en vették a bátorságot, hogy kikiáltsák ország-világnak szerelmüket. A fotók között a legváltozatosabb helyszínek és stílusok lelhetőek fel: a legtöbben még mindig a természeti környezetet választották háttérként, de szemlátomást emelkedett azoknak az aránya is, akiknek a képei kapcsolatukra, hobbijukra vagy hivatásukra jellemző miliőt tükröznek. Többen a humor oldaláról ragadták meg az életre szóló fotó témáját. Akadt olyan kép, ahol a menyasszony – vállalva a piros lapot – egy futballpálya közepén fekteti félvállra párját, és olyan is, ami már-már súrolja a pajzánság határát.

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy verseny egyszerűsége évről évre megnehezíti az újságíró dolgát. Célunk ugyanis, hogy felkutassuk azokat a párokat, akiknek szarvasi, békésszentandrási vagy csabacsűdi kötődésük van, és egy-egy történet elmesélésével megismertessük őket olvasóinkkal. A közösségi oldalon azonban csupán az ifjú feleség teljes neve, a férj keresztneve és a település áll rendelkezésre, ez utóbbiból pedig nem derül ki, hogy a származásukra vagy az esküvő helyszínére utal.

Végül némi kollegiális segítséggel és hosszas böngészés után nyolc szarvasi házaspár neve jutott el hozzánk: Gulyásné György Klaudia és Arnold, Vizsnyei Gulyás Renáta és Róbert, Roszik-Varga Annamária és Roland, Nemcsényi-Melis Brigitta és Imre, Valach Vanda és Gábor, Gombkötő-Molnár Gabriella és Sándor, Kéri Alexandra Gabriella és Péter. Mellettük a Békésszentandráshoz kötődő Kun-Mrena Erzsébet és párja, Gergely is jelentkeztek a versenyre. Előfordulhat, hogy rajtunk kívülálló okokból nem teljes a lista, ezért kérjük az érintetteket, ha ismernek további helyi illetőségű nevezőket, jelezzék szerkesztőségünk felé.

Elsőként valamennyiüknek egy e-mailt küldtünk, és arra kértük őket, hogy meséljék el közös életük egyik legemlékezetesebb pillanatát, és osszák meg velünk a házasság mellett szóló érveiket. A feltüntetett határidőig két válaszlevél érkezett, amelyből szemezgettünk.

– 2010. szeptember 15.-én, Szegeden ismerkedtünk meg az egykori Garaboncziás nevű helyen. Egy születésnapi rendezvényen a dekorációt sok-sok gumikacsa alkotta. Az est folyamán a lent lévőknek meg kellett keresniük a két színes (nem sárga) kacsák egyikét, és jelentkezni kellett vele a pultnál. Én találtam meg a kéket, a férjem a zöldet. Előtte nem ismertük egymást, a férjem nem is a koncertre jött el, csak be akart ülni valahova a belvárosban. Így kezdtünk el beszélgetni. Azóta együtt vagyunk – elevenítette fel a kezdeteket Kéri Alexandra Gabriella, aki május 27-én az Arborétumban fogadott örök hűséget Nyíri Péter Imrének.

Kéri Alexandra Gabriella és Nyíri Péter Imre

Elárulta, a gumikacsák végigkísérték a nagy napot is, mivel rajta voltak a torta tetején. A szertartást azzal tették egyedivé, hogy hobbijuknak hódolva – történelmi életmód, rekonstrukció, hagyományőrzés – kilőttek egy közös nyílvesszőt. A házasságot szerelmük kihirdetésének tartják, amelynek keretében felvállalták egymást és a közös életüket.

Gombkötő-Molnár Gabriella és férje Gombkötő Sándor 4,5 éve alkotnak egy párt. Egy kerti partin ismerkedtek meg, és nem sokkal később megszületett szerelmük gyümölcse, Levente is.

– Esküvőnket a Katalin II. Sétahajón tartottuk, mivel a Körös mindkettőnk életének fontos része. A legmeghatóbb élményünk ezen a csodálatos napon kisfiúnk, Levente meglepetése volt. Ő adta át nekünk a gyűrűket, és ha ez még nem lenne elég könnycsalogató, ráadásként még egy verssel is készült nekünk: „Mi van ma, mi van ma? Esküvőtök napja. Kisfiatok örül, hogy a szívét kitárhatja. Mi van a szívében? Szeretet és hála, hintsen az ég áldást apámra s anyámra” – idézte fel Gabriella házasságkötésük legszebb momentumát.

Gombkötő-Molnár Gabriella és Gombkötő Sándor

Elárulta, tavasszal megszületik második gyermekünk is, ezért örülnénk a győzelemmel járó hosszú hétvégének.

Jelenleg egy gyomaendrői pár, Tímár-Gera Nikolett és Albin vezeti a mezőnyt több mint 1500 szavazattal, mögöttük pedig a füzesgyarmati bevállalós pár, Tánczos Borbála és férje áll. Szavazni minden Facebook felhasználónak egyszer lehet, a https://www.beol.hu/az-ev-parja/ linkre kattintva. Az első helyezett díja egy hosszú hétvége a gyulai Komló Hotelben és egy üveg bor, a dobogósok pedig gyertyafényes vacsorával és ajándékutalvánnyal lesznek gazdagabbak.

Exit mobile version