in , ,

Másodszorra érdemelték ki a Zöld Óvoda címet a város intézményei

2014 után három évvel ismét sikeresen pályázott Szarvas Város Óvodái és Bölcsődéje a Zöld Óvoda címre. Az elismerést a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ítélte meg az intézmény számára, amelyet a környezeti nevelés terén végzett tevékenységéért érdemelt ki.

– Mivel második alkalommal nyertük el ezt a címet, egyfajta fejlődési ívet is be kellett mutatnunk – árulta el a siker hátteréről Tóth Tímea intézményvezető. Az alappályázatban a kialakított környezetre helyeztük a hangsúlyt, ill. arra, hogy milyen módszerekkel és eszközökkel történik a gyerekek környezeti nevelése. A második pályázatban már két nagyobb változás is megmutatkozott: együttműködés segítségével be tudtuk vezetni az erdei óvodát, valamint az önkormányzat által elindított szelektív gyűjtéshez is kapcsolódtunk.

A tematikus hét részleteiről szólva elmondta, a séták, kirándulások során igyekeznek közelebb hozni a gyerekeket az épített és természetes környezethez. A tábor helyszíne a Gyermekélelmezési Nonprofit Kft.-nek köszönhetően az ifjúsági tábor, ahol a mindennapi nevelő munka mellett felkeresik a közvetlen környezetében fellelhető természeti értékeket: az Arborétumot, Erzsébet-ligetet és az Anna-ligetet is.

A környezeti nevelés mindemellett az óvodai élet szinte valamennyi területén megjelenik. A mozgás, egészséges táplálkozás, környezetvédelem, energiatakarékosság során is figyelmet szentelnek a 3-7 éves korosztály szemléletének formálására, s lehetőség szerint mindezt játékos formában teszik.

Ottjártunkkor a Micimackó csoport épp ebédhez készülődött. A vegyes csoport tagjai egymás mögé sorakozva sétáltak át a szomszédos mosdóba, majd aprócska székeiken helyet foglalva várták az étkező kocsi érkezését. A korgó gyomrokról az óvodapedagógusok mondókázással és dalokkal terelték el a figyelmet, míg végül begördült a gyümölcslevest, sült csirkét, petrezselymes burgonyát és némi paradicsomot is tartalmazó menü.

Gelencsér Istvánné óvodapedagógus már hosszú évtizedek óta dolgozik a szakmában, így az étkezési szokások terén végbement változásokat is közelről nyomon tudta követni. Meglátása szerint a mai generáció nagyon válogatós. Mindig akad valaki a csoportban, aki nem szereti az aznapi kínálatot, a magyaros ételeket pedig a legtöbben elutasítják.

Ennél nagyobb baj, hogy a kenyerekről is legtöbbször lekerül a felvágott, májkrém, de találkozott már olyan kisgyerekkel is, aki az ott töltött évek alatt mindössze néhány ételt volt hajlandó elfogyasztani. Ennek hátterében véleménye szerint leginkább a szokások megváltozása áll: kevés szülő főz napi rendszerességgel, a változatos főtt ételek helyett sok család a gyorsételeket részesíti előnyben, és komoly engedményeket tesznek gyermekeik kedvencei irányába.

Pozitívumként azt látja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében megjelent ételek többségét a kicsik örömmel fogadják. Gyorsan megbarátkoztak a teljes kiőrlésű és magvas kenyerekkel, szívesen fogyasztják a halat, a különböző zöldségeket és a gyümölcsöket is.

Körbenézve úgy tűnt, ezúttal sikerült az óvodások kedvében járni. A gyümölcsleves szinte mindenki tányérjából elfogyott, a krumpliból, husiból pedig néhányan repetát is kértek.

A pedagógusok azzal egyetértenek, hogy ebben a korban kell elültetni az igényt az egészséges életmódra, s a környezeti nevelés terén is meg kell tenni az első lépéseket. A játékos tevékenység mellett igyekeznek mindezt személyes példamutatással is erősíteni, hogy a kicsik ezt az értékrendet vigyék magukkal az iskolába.

A cím és a hozzá tartozó logó használatára az intézmény 2020 végéig jogosult. Újabb nyertes pályázatot követően hosszú távon szeretnék elérni, hogy az intézmény az Örökös Zöld Óvoda címmel is büszkélkedhessen.

Tél, szaunaszezon, irány a Szent Klára Gyógyfürdő!

A Szarvasvadászok sikerét hozta a Fakupa januári fordulója