in , ,

Megérdemelten végeztek a középmezőnyben U-7-eseink

A Szarvasi FC immár tizedik alkalommal rendezte meg minden utánpótlás korosztályú csapatai számára a hazai rendezésű teremlabdarúgó tornáit, a X. Szarvas-kupa utánpótlás teremlabdarúgó tornasorozatot. A sorozat ötödik tornájaként az U-7 korosztály (2010-2011) 11 csapattal mutatkozott be a 2018. február 03-án.

Csapatok: Békéscsaba UFC, Gyomaendrődi GYLE, SC Hírös-Ép Egyesület (Kecskemét), Békésszentandrási HMSE, Szanda Focisuli SE (Szolnok), Szeol SC (Szeged), OMTK-ULE 1913 (Orosháza), KLC-KTE SI (Kecskemét) 2 csapattal, Szentesi Kinizsi SZITE, Szarvasi FC
Játékosaink: Gnándt Ákos, Plentri Zsombor, Rojkó Szabolcs, Kasnyik Bende, Horváth Bence, Körösparti Zsombor, Nemcsényi Gergő.
Edző: Farkas Arnold

Lebonyolítás: A csapatok egy-egy 6 és 5 csapatos csoportban körmérkőzést játszottak. majd a csoportok végső sorrendjének függvényében játszanak egymással helyosztókat a végső helyezésekért.

Eredmények:
„A” csoport
Szarvasi FC – Békésszentandrási HMSE 4 – 4
gól: Gnándt Ákos (4)
Sajnos a csapat „fél éber” állapotban játszott küzdelmes döntetlent a szomszédvár ellen, egyedül Ákos ébredt időben.

Gyomaendrődi GYLE – Békéscsaba UFC 0 – 9
KLC-KTE SI 2012 – Szanda Focisuli SE 4 – 2

Szarvasi FC – Békéscsaba UFC 0 – 5
Ellenfelünknél pályára lépő Rácz Botond bravúros játéka ellen nem ellenszerünk, hiába a megszerzett alapok ilyen fontosak.

Gyomaendrődi GYLE – KLC-KTE SI 2012 3 – 7
Békésszentandrási HMSE – Szanda Focisuli SE 3 – 2

Szarvasi FC – Gyomaendrődi GYLE 7 – 0
gól: Rojkó Szabolcs (6), Gnándt Ákos
Időben „felébredt” csapatunk végre azt játszotta amit tud, melynek magabiztos győzelem lett a vége, Rojkó Szabolcs magas szintű játékával.

Szanda Focisuli SE – Békéscsaba UFC 2 – 4
Békésszentandrási HMSE – KLC-KTE SI 2012 – 5 – 2
Gyomaendrődi GYLE – Szanda Focisuli SE – 2 – 6

Szarvasi FC – KLC-KTE SI 2012 4 – 6
gól: Gnándt Ákos (2), Rojkó Szabolcs (2)
A mérkőzésen végig egyenrangú partnerei voltunk az ellenfelünknek, de sajnos gólokban csak zárkózni tudtunk hozzájuk. Jó játékkal szenvedtünk vereséget.

Békésszentandrási HMSE – Békéscsaba UFC 2 – 4

Szarvasi FC – Szanda Focisuli SE 5 – 2
gól: Gnándt Ákos, Rojkó Szabolcs 2- 2, Plentri Zsombor
Az utolsó csoportmérkőzésünkön tovább tudtuk menteni előző mérkőzésünkről a lelkesedét, és pontos, fegyelmezett játékkal magabiztosan nyertünk, meglátjuk mire lesz elég a csoportban.

KLC-KTE SI 2012 – Békéscsaba UFC 0 – 4
Békésszentandrási HMSE – Gyomaendrődi GYLE 2 – 3

„B” csoport
OMTK-ULE 1913 – Szentesi Kinizsi SZITE 3 – 1
SC Hírös-Ép Egyesület – KLC-KTE SI 2011 2 – 2
OMTK-ULE 1913 – SZEOL SC 5 – 2
Szentesi Kinizsi SZITE – SC Hírös-Ép Egyesület 5 – 1
KLC-KTE SI 2011 – SZEOL SC 4 – 6
OMTK-ULE 1913 – SC Hírös-Ép Egyesület 4 – 2
Szentesi Kinizsi SZITE – KLC-KTE SI 2011 3 – 0
SZEOL SC – SC Hírös-Ép Egyesület 2 – 1
KLC-KTE SI 2011 – OMTK-ULE 1913 3 – 3
Szentesi Kinizsi SZITE – SZEOL SC 3 – 6

Végeredmény”A” csoport: 1. Békéscsaba UFC 15 p, 2. KLC-KTE SI 2012 9 p, 3. Szarvasi FC 7 p (+3), 4. Békésszentandrási HMSE 7 p (+1), 5. Szanda Focisuli SE 3 p (-4)

Végeredmény”B” csoport: 1. OMTK-ULE 1913 10 p, 2. SZEOL SC 9 p, 3. Szentesi Kinizsi SZITE 6 p, 4. KTE-KLC SI 2011 2 p, 5. SC Hírös-Ép Egyesület 1 p, 6. Gyomaendrődi GYLE 3 p (-23)

Elődöntők:
Békéscsaba UFC – SZEOL SC 6 – 2
KTE-KLC SI 2012 – OMTK-ULE 1913 0 – 5

Helyosztók:
Gyomaendrődi GYLE – SC Hírős-Ép Egyesület 1 – 9
7. helyért : Békésszentandrási HMSE – KTE KLC SI 2011 0 – 3
5. helyért: Szarvasi FC – Szentesi Kinizsi SZITE 1 – 4
gól: Gnándt Ákos
Utolsó mérkőzésünkön a taktikusan játszó ellenfelünkkel szemben sajnos kissé fegyelmezetlenül, és fáradtan játszva, csak szépítésre futotta, így a hatodik helyen végeztünk.

3. helyért: SZEOL SC – KTE-KLC SI 2012 4 – 4 (büntetőkkel 0-2)
9. helyért: Szanda Focisuli SE – SC Hírös-Ép Egyesület 0 – 5

Döntő: OMTK-ULE 1913 – Békéscsaba UFC 6 – 1

Végeredmény: 1. OMTK-ULE 1913, 2. Békéscsaba UFC, 3. KTE KLC SI 2012, 4. SZEOL SC, 5. Szentesi Kinizsi SZITE, 6. Szarvasi FC, 7. KTE KLC SI 2011, 8. Békésszentandrási HMSE, 9. SC Hírös-Ép Egyesület, 10. Szanda Focisuli SE, 11. Gyomaendrődi GYLE

Különdíjak:
– Legjobb mezőnyjátékos: Fodor Boldizsár (SZEOL SC)
– Gólkirály: Rácz Botond (Békéscsaba UFC)
– Legjobb hazai játékos: Gnándt Ákos
– Különdíj: Baranyi Dorina (KTE-KLC SI 2012)
– Különdíj: Hornok Erik (OMTK-ULE 1913)

A rendkívül jó hangulatú és végig kiegyenlített tornán csapatunk kicsit ingadozó játékkal megérdemelten végzett a hatodik helyen, mely előre lépés a tavalyi helyezéshez képest. Játékunk kimondottan „formás” és tudatos volt, több elemében néhány ellenfelünk előtt járunk, mely az összecsiszolódás után sok sikert adhat jövőben.

Hajrá Fiúk ! Hajrá SZARVAS !!!

Téli OVIGALÉRIA megnyitó a Gyakorlóban

Megyei diákolimpián jártak alsós sakkozóink