Menu
in ,

Az eddigi legmagasabb főösszegű költségvetéssel vágnak 2018-nak Csabacsűdön

277 millióval indult a 2017-es költségvetés, ami az év végére az utolsó módosítás után 371806 ezerre emelkedett.

– Nagy öröm számunkra, hogy olyan pályázatokat tudtunk megnyerni, amelyekkel fejlődét tudtunk elérni az elmúlt év folyamán, bár ezt az összeget még jelentős mértékben tovább módosította a közfoglalkoztatásra kapott pénzösszeg – mondta a tavalyi költségvetésről Molnár József polgármester.

A számok növekedéséhez 40 millióval a közfoglalkoztatásra, 29 millióval a hivatal felújítására, 6 millióval az ASP-fejlesztésére, 1 millióval a kulturális pályázatra és 2 millió start eszközbeszerzésre kapott összeg mellett az M44 kivitelezői által befizetett jelentős iparűzési adó is hozzájárult.

A 2018-as év főösszege már majd 539 millióról kezd. A növekedést az előző évhez képest a TOP-os pályázatokon elnyert 206 milliónyi forrás jelenti. Utoljára a szennyvízberuházáskor volt ekkora a költségvetés főösszege.

– Idei évi költségvetésünk főösszege magasabb a tavalyi kezdő összegnél. Ennek oka egyrészt a kötelező béremelés, amit nagyon szívesen hajtottunk végre, ezzel is javítva a nálunk, az önkormányzatnál dolgozó személyeknek a fizetését. Mindezen kívül pedig a TOP-os pályázatainkon elnyert jelentős összegű támogatás az, ami befolyásolja, hogy majdnem 539 milliós költségvetési főösszeggel kezdjük a 2018-as évet – kanyarodott 2018-ra Csabacsűd első embere.

A testületi ülésen 5 igen és egy tartózkodás mellett egy új tételt, a korábbi 1000 forint/nm-es közterület-használati díj dupláját is elfogadták, amit kifejezetten tejautomatára szabtak.

Aki a településen építkezni kíván, előzetesen tájékozódjon! Ettől kezdve Csabacsűd településképvédelmi rendelete és arculati kézikönyve lesz az irányadó az építkezések tekintetében. Az arculati kézikönyvről lakossági fórumot tartottak, de lakossági észrevétel nem érkezett. A hatóságokét beépítették a határozatba.

Hat igennel határozatot fogadtak el 2583 méternyi kerékpárút kezelési jogának átadásáról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére. Sok olyan önkormányzat volt, aki nem viselte jógazda módjára gondját a kerékpárutaknak, ezért a munkába járást szolgáló kerékpárutakon Közút kezelésébe kerül a fűnyírás, és a hótakarítás. A dolog pikantériája, hogy az akkori kiírások miatt Békésszentandrás és Kondoros között turisztikai jellegű utak épültek.

“Eddig saját költségen végezték a karbantartást, ezen túl, akár alvállalkozóként pici alvállalkozói díj formájában pénz áll az önkormányzathoz”, tette egyértelművé a kérdést Molnár József.

A TOP-os pályázatokkal kapcsolatban elhangzott, hogy az egészségház energetikai pályázatára 21700 ezer forintot kaptak. A Békésszentandrással konzorciumban helyi gazdaságfejlesztésre nyert pénzből megújul a piactér és egy platós kisteherautó beszerzésére is lehetőség nyílik.

A Kondorossal és Békésszentandrással konzorciumban beadott turisztikai pályázat keretében a Petőfi utcai sportpályánál vizesblokk, sétány és épített színpad létesül. A belvízelvezető programban a főgyűjtők mederlapokkal való kiburkolása fog megtörténni.

Felnőtt fittnesparkra 20 millió körüli összegben nyert a település. Ez az Iskola utcai sportpályán fog megépülni.

Döntés született több projekttel kapcsolatban a projektmenedzsmenti feladatok ellátására árajánlat bekéréséről, illetve a Bacsó utca szilárd burkolatának megtervezéséről és engedélyeztetéséről teljes hosszában.

Évek óta sikeresen működik a település civileknek szóló pályázati rendszere, hangzott el elsőként a bejelentések között. A pályázatokat március 8-ig lehet beadni és december 27-ig kell elszámolni a pénzekkel.

Szlovák önkormányzat abban kérte az önkormányzat támogatását, hogy a Csabacsűd határait jelző helységnévtáblák nevét szlovákul is feltüntessék. A Csabacsűd két végén levő üdvözlőtáblák is megújulnak. Az egyik költségét a szlovák, a másikat a települési önkormányzat állja majd, hangzott el, a helységnévtáblákkal kapcsolatban pedig megkeresik a közútkezelőt.

– Terveink szerepelnek bizonyos fejlesztések amiket szeretnénk végrehajtani. Így elkülönítettünk útépítésre 16 millió, illetve útfelújításra 12,7 milliós összeget a nem túl jó állapotban levő belterületi útjaink javítására. Nagyon fontos kérdés, hogy eredményt érjünk el a 44107-es Magyar Közút kezelésében levő út felújításával kapcsolatban, amit a Csabacsűdön élők Szabadság utca néven ismernek. Ennek az állapota is meglehetősen rossz. Jelenleg azon dolgozunk, hogy sikerüljön az, hogy új aszfaltburkolatot kapjon a főutcánk – egészítette ki a település terveit a testületi ülést követően Molnár József polgármester.

Exit mobile version