Menu
in , , ,

Borult a papírforma Csabacsűdön

Metsző szél és repkedő mínuszok között zajlott le tegnap délután a Csabacsűdi GyLSE – Békésszentandrási HMSE megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzés. A Hunyadi 44 ponttal tabellavezetőként érkezett, és ugyanilyen paraméterekkel távozott a korábban külterületéhez tartozó Csabacsűdről.

A fogadtatás mindennek volt mondható, csak hűvösnek nem. Mikor a legmelegebb téli cuccába öltözött ember is úgy érezte, hogy letörik az ujja, a csabacsűdi szurkolótábor folyamatos dobolással és hangos szurkolással buzdította kedvenceit.

Ennek ellenére az 5. percben Gulyás Ádám góljával a Virág Imre és Lovas Attila nélkül felálló vendégek szerezték meg a vezetést. Erre egy Endrefalvi Erik átívelésből Kiss Gábor válaszolt a 20. percben. A 46. percben a receptet szinte megismételte Endrefalvi, de most Kiss-t kihagyva a hálóba emelt.

Pár percre rá Légrádi Attila a labdával együtt kivédte Endrefalvit is, ami Burzon Márk játékvezető szerint büntetőt ért. A labda mögé Kasik Márk állt, Légrádi pedig kivédte. A harmadikat a 82. percben Sándor János lőtte be, majd már a 91. percben Gulyás talált Hudák Roland hálójába. Lós István még a hóna alá kapta a labdát, hogy mielőbb kezdhessenek a hazaiak, de a hosszabbításban már nem esett több gól.

– A téli felkészülés elég gyengére sikerült – kommentálta Varga László vezetőedző a Hunyadi szereplését. – Meg is látszott itt, az első forduló mérkőzésén is. Három-négy meghatározó játékos sérült, akiket nem tudtuk pótolni. Ebben a szeles időben csak a labda ívelgetését próbáltuk, de ez így semmi, ez kevés. Ha eredményt akarunk elérni, akkor több kell.

Természetesen a hazaiak játékos-edzője, Luigi bőbeszédűbb volt.

– Nagyon vártuk már az évkezdetet. Időben elkezdtük a felkészülést, de sajnos sok sérültünk volt. Meghatározó játékosok hiányoztak, ami köszönhető volt a felkészülési mérkőzéseknek is, amiken két játékost veszítettünk, két játékosunk eltiltás miatt nem léphetett pályára a mai napon, illetve betegség is hátráltatta a csapatot. Inkább azokra kell fókuszálni, akik megnyerték ezt a meccset, mert igenis megmutattuk, hogy olyan egység van, amit csapatnak lehet nevezni. Ezért érdemes kijárni edzést tartani, ezért szeretem ezt az egész csabacsűdi labdarúgást. Ez a varázsa ennek a megyei futballnak, hogy egy ilyen győztes meccs után milyen öröm jön ki a játékosokból, és milyen felszabadultak tudnak lenni. Jó végig nézni rajtuk, jó végig nézni a szurkolókon, s ez motiválja azt a mi kis közösségünket, akik a 2016-os évben újrakezdték a csabacsűdi labdarúgást. Ez volt a fő célunk, és ilyenkor örülünk, hogy sikerült összehoznunk egy ilyen szintű csapatot.

Úgy gondolja, hogy nagyon nehéz meccsek következnek. Kis szerencsével a jelenlegi 8. helyről bekerülhetnek a felsőházba, de az idén ez nem elvárás ettől a csapattól. Ha feljutnak, megtesznek mindent, de ha az alsóház marad, azt viszont szeretnék megnyerni.

Csabacsűdi GyLSE – Békésszentandrási HMSE 3–2 (2-1)

Csabacsádi GyLSE: Hudák Roland – Nagy Zoltán (26’ Precskó Zoltán), Viszkok Csaba, Sonkoly Lajos, András Attila Xavér – Bertók Gergő, Kasik Márk – Endrefalvi Erik, Sándor János, Kiss Gábor, Bobvos Richárd (88’ Pribelszki Attila)
Játékos-edző: Sonkoly Lajos

Hunyadi: Légrádi Attila – Kozák Balázs, Szabó Máté, Borgulya János, Tasi Norbert – Szűcs Damján (63’ Rusvai Márton), Sajben Gábor, Pásztor Dávid (69’ Dernovics Tamás), Lós István – Bódai Nándor, Gulyás Ádám.
Vezetőedző: Varga László

Jók: az egész csapat ill. Légrádi és Szabó

Exit mobile version