Menu
in , ,

Intézményük és a város képviseletében a gyakorlósok a megyei angol versenyen

Békéscsabán 2018. március 3-án nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei ​angol idegen nyelvi ​csapatversenyt, melyre szeptemberben 21 csapat nevezett.

A csapatoknak a döntőben többek között magnóhallgatás alapján kellett feladatlapot kitölteniük, kiselőadást tartottak, illetve plakátot készítettek, melynek témája idén a világ különböző országaiban található különleges épületek bemutatása volt.

A szombati döntőben a​ GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskoláját​ képviselő két 5-6. évfolyamos csapat holtversenyben 5. helyezést ért el. ​ ​

A csapatok tagjai:

Bíró Csenge 5. osztály, Pljesovszki Pálma 5. osztály, Sass Júlia 6. osztály, Závoda Kata   6. osztály

Bogdán Péter 5. osztály, Kis Dominik 5. osztály, Bartolák Levente 6. osztály, Füzesséry Richárd 6. osztály

Felkészítőjük: Tolnai Tímea​ angol szakos tanár

Külön öröm​ és elismerő megtiszteltetés​, hogy a zsűri amerikai tagjának különdíját (The Best Speaker) –a tavalyi év után újra- iskolánk 5. osztályos tanulója Pljesovszki Pálma érdemelte ki. Ezt a díjat minden évben az a versenyző kaphatja, akinek a kiejtését és előadásmódját a legjobbnak ítéli az amerikai zsűritag.

Gratulálunk az elért eredményhez!

Reméljük, hogy ez a szép eredmény és a versenyen tapasztalt jó hangulat további sikeres munkára ösztönzi a gyerekeket, hiszen hamarosan újabb megmérettetés vár tanulóinkra. Márciusban indul a „Mesélj Európa!” országos angol színjátszó verseny, melyre felső tagozatból 8 Gyakorlós csapat – 40 fő – nevezett.

Sz.Zs.

Exit mobile version