Menu
in ,

A hölgyek voltak a főszereplők a mozgáskorlátozottaknál

Magasan a hölgyek nyerték a nemek közötti versenyt március 3-án, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének ünnepi rendezvényén. Sajnos ennek elsődleges oka nem az volt, hogy a közeledő nőnap miatt ők álltak a középpontban, hanem az is közrejátszott, hogy a szervezet tagságát javarészt a gyengébbik nem alkotja. Az arányokon némiképp javított, hogy a vendégek egy része magával hozta a párját is, akik kivették a részüket a köszöntésből és az ajándékok átadásából.

– Nagyon kevés férfitagunk van, ezért mi férfinapot nem is szoktunk tartani. Nem tudom, ennek mi lehet az oka. Szerencsére azért mindig van néhány vállalkozó kedvű úriember, aki ilyenkor kitesz magáért. Köteles József, a szentandrási csoport vezetője pl. minden évben a házigazda szerepét vállalja. Mégis fontos ez az esemény számunkra, mert azon kevesek közé tartozik, amikor fokozott figyelmet kapunk férfitársainktól – fogalmazta meg Gombárné Bata Mária, a civil szervezet elnöke.

Ennek jegyében a mikrofontól hátrébb lépett, és átadta a szót a szentandrási csoport vezetőjének. Köteles József az ünnep eredetéből kiindulva utalt arra, hogy ma is vannak olyan kérdések, amelyekről többet kellene beszélni. Ezek között említette a női munka elismerését, a munkaerő piaci egyenlőtlenségeket, az elnőisedett ágazatokat és a nőket érintő erőszakos cselekményeket is. A hölgyek mindennapi szerepéről szólva elmondta, nehéz lenne egy napot nélkülük elképzelni. Kérte őket, fogadják a virágokat köszönetük jeléül, és próbálják őket jó irányba terelni.

Babák Mihály polgármester beszédében köszönetét fejezte ki az egyesület egész éves munkájáért, majd beavatta a hallgatóságot a családjában kialakult férfi-női munkamegosztásba.

– Nálunk otthon teljes egyenjogúság van. Az van, amit Marika akar – mondta félig őszintén, félig viccesen. – A jóisten ezt jól megteremtette. Mi vagyunk a családfenntartók, ti vagytok a szebbek, nem szabad felcserélni a szerepeket. Én konzervatív vagyok. A lányok sok mindent elértek, többek között, hogy dolgozhatnak, de a teljes hasonlóságot nem kívánjunk – tette hozzá summás véleményét a kérdésről.

Földesi Zoltán vezető főtanácsnok két verssel készült a megjelenteknek: egy nőknek és egy férfiaknak szólóval. Az előbbit a köszönet, az utóbbit a humor oldaláról ragadta meg, nagy derültséget váltva ki ezzel a közönségből.

Nem sokkal később befutott Dankó Béla országgyűlési képviselő is, és nem üres kézzel érkezett. Valamennyi hölgynek egyedi kézműves bonbonokat osztott, mellette Babák Mihály üdvözlőkártyával ellátott csokoládéval fokozta a vendégek boldogsághormon adagját.

– Nagyon fontos a jeles nap történelmi háttere, hiszen a keresztényi kultúrkörből alakult ki, és tulajdonképpen a világnak csak ezeken a részein létezik ma is. Máshol ez nincs így, és mi erre szeretnénk vigyázni. Ma már a nők elvárják, hogy szavazhassanak, és egyenrangúnak tekintsék őket. Társadalmi szempontból azonban egyre inkább arról szól ez az ünnep, milyen fontos szerepük van a nőknek az életünkben. Ezt köszönjük meg nekik ilyenkor – mondta az ajándékozás közepette.

Természetesen az egyesület férfitagjai sem maradtak adósai a gyengébbik nemnek. Illatos jácinttal járták körbe a termet, amit puszival és mosollyal megfűszerezve nyújtottak át számukra.

Exit mobile version