in , , ,

Dr. Gurmai Zita szerint a kis pártok összefogásán és a választókon múlik a kormányváltás

Gurmai Zita
Gurmai Zita

Felgyorsultak a kampányesemények az MSZP háza táján. Egy nap leforgása alatt két pártpolitikus is látogatást tett a településen. Március 6-án délelőtt a piacon dr. Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja találkozott a helyi lakossággal. A közeledő országgyűlési választással kapcsolatban hangsúlyozta, van esély a kormányváltásra, csupán azon múlik, hogy mennyien mennek szavazni.

– Hódmezővásárhely óta a remény visszatért sokak számára, mert pontosan tudjuk, hogy tízből hét választópolgár változást akar. A kérdés, hogy az ellenzéki pártok legnagyobb ellenségét, a közönyt, le tudjuk-e győzni. Már nem jobb vagy baloldalról van szó, hanem arról, hogy eldöntsük, Orbán Viktor és a negyven NER rabló országában akarunk-e élni. A NER pedig nem jelent mást, mint hogy nem lehet eleget rabolni – mutatott rá április 8-a tétjére.

Véleménye szerint ez az egyik feltétele annak is, hogy ebben az országban újra demokrácia legyen. Az ugyanis tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor veje még mindig szabadon grasszál, miközben Czeglédy Csabát ok nélkül előzetes letartóztatásba helyezték.

Helyi kötődéséről szólva elmondta, dédnagymamája itt lakott, ezért Szarvas különösen kedves a számára. Szerencsére itt azt tapasztalja, hogy tisztességes együttműködés van a jobb és a baloldal között, mégis arra kért mindenkit, hogy támogassák dr. Kondé Gábor DK-s jelöltet és az MSZP-Párbeszéd közös listáját.

Aláhúzta, a Fidesz elzavarásához először a helyi helytartókat kell legyőzni. Esetében ez Kósa Lajost jelenti, aki ellen Debrecenben országgyűlési képviselő-jelöltként indul. Véleménye szerint ehhez egy teljes körű baloldali összefogásra van szükség, amelyen Karácsony Gergely és Molnár Gyula pártelnökök jelenleg is dolgoznak. Cél, hogy megpróbálják a legesélyesebb jelöltet állva tartani.

– Orbán Viktornak szüksége van mindig egy ellenségképre. Először az EU, majd a Világbank, aztán sorosoztunk egy jót, most épp az ENSZ van napirenden. Ennek az országnak pontosan az adja az erejét, hogy nagyon sokféle nép költözött ide az elmúlt századok során. De legyünk reálisak. Magyarország ma nem egy olyan ország, ahová egyébként a bevándorlók jönnének. Az a 1296 bevándorló, akiért 6000 eurót kapott volna hazánk egy lehetőség volt arra, hogy a szolidaritásunkat bizonyítsuk. A probléma az, hogy Orbán Viktor kettős mércével dolgozik: a letelepedési kötvényt vásárlók jöhetnek, a szabályosan érkezőket pedig elutasítja – fejtette ki a bevándorlás politikával kapcsolatos véleményét.

Egyetért Bulgária, Románia, Szerbia és Görögország azon törekvéseivel, mely szerint a külső határoknál kell megállítani a menekülteket. Ehhez a kezdeményezéshez hazánk nem csatlakozott, mert a kormányzat érdeke mást kívánt. Meglátása szerint ezzel a félelemkeltéssel a Fidesz rendkívül veszélyes politikát űz ahelyett, hogy egyenlő bánásmódot biztosítana mindenkinek.

Az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének elnökeként aláhúzta, Magyarország egy macsó ország, amit az is bizonyít, hogy a magyar kormányban egy nő sem ül. A miniszterelnök nem foglalkozik nőügyekkel, nem tekinti őket partnernek. A legnagyobb pusztítást ezzel az egészségügyben és oktatásügyben okozta, aminek következtében ezek a területek elnőiesedtek.

– A nők 20%-kal kevesebb keresnek, vagyis több mint két hónapot ingyen dolgoznak. Én azt szoktam mondani, le vannak árazva. Karácsony Gergely a tíz pontjában kötelezettséget vállalt arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. Nekünk, európai szocialista nőknek erre volt egy világos programunk: évente két százalékkal növelni kell a női béreket, átláthatóvá kell tenni a fizetéseket, szankciókat kell szabni azoknak a cégeknek, akik nem akarnak ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénzt fizetni a nőknek – mutatott rá a megoldásra.

Zárásként meggyőződését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy meg lehet nyerni a választást. Ehhez azonban a kis pártoknak meg kell érteniük, hogy áprilisban az emberek nem róluk, hanem az ország sorsáról döntenek.

Farsang a csabacsűdi Trefortban

Csalás, garázdaság és hatóság félrevezetése miatt fogták el Szarvason