Menu
in , ,

Ismét hátrányból tudott fordítani a Csabacsűd

Endrefalvi Erik második gólja

Endrefalvi Erik második gólja

Egy héttel ezelőtt az időjárás miatt elhalasztották az egész bajnoki fordulót, így két hét után a csabacsűdiek ismét otthon léphettek pályára. Az alsóházat vezető Csabacsűdi GyLSE a sereghajtók egyikét, a Sarkadi Kinizsit fogadta vasárnap délután.

Sejtették, hogy nem lesz egy egyszerű mérkőzés, hiszen a sarkadiak a Békés megyei másodosztály északi csoportjának második helyén álló doboziakat lepték meg otthonukban, ahonnan – ha csak egy góllal – de elhozták a 3 pontot. Csabacsűdön is egy roppant fegyelmezett játékot mutattak be.

– Nehéz volt feltörni a védelmüket. A védők mögé ívelt labdákkal próbálkoztunk, abból tudtunk kialakítani helyzetet. Nagyon nagy mezőnyjáték folyt az egész mérkőzésen. Küzdelmes meccs volt – jelentette ki a mérkőzés után a hazaiak edzője, Sonkoly Lajos.

Az első játékrész felénél egy kontrából megindultak a vendégek és megszerezték a vezetést.

– Megint hátrányból kellett futballoznunk, ami nagyon nem egyszerű, de két héttel ezelőtt sikerült fordítanunk, és a mérkőzés képe alapján most is megérdemelten fordítottunk.

Az egyenlítőgól negyedóra múlva egy Nyemcsok Mihály által elvégzett szabadrúgás után esett. Nyemcsok lövését Petrás István még bravúrosan hárította. A labda Endrefalvi Erik elé került, amit belőtt a kapuba.

A második félidőben a csabacsűdiek mindent megtettek a vezetés megszerzéséért. Az 51. percben Petrovszki György játékvezető sértegetésért az öltözőbe küldte Sarkadi Kálmánt. Az így tíz főre csökkent sarkadi csapaton ez meg sem látszott, pont úgy állták a sarat mint előtte. Egészen a 86. percig, amikor Endrefalvi egy jó passz után megszerezte a hőn áhított vezetést, amit aztán sikerült is megtartani.

A hátralevő három mérkőzésből kettő nagyon nehéz ellenfél ellen kell játszaniuk idegenben, de úgy készülnek, hogy mindkét esetben begyűjtsék a három pontot, vázolta az alapszakasz végére a csapat terveit Luigi.

Csabacsűdi GyLSE – Sarkadi Kinizsi LE 2–1 (1–1)

Wéber Csaba – András Attila Xavér, Nyemcsok Mihály, Bertók Gergő, Sovány Pál – Kiss Gábor (64’ Viszkok Gábor), Kasik Márk, Sándor János, Endrefalvi Erik – Gilik Attila (90’ Bobvos Richárd)
Edző: Sonkoly Lajos

Jók: Bertók Gergő, Sovány Pál, Gilik Attila

Exit mobile version