in ,

Aranykoros virágeső: Dalban harangvirág, kézbe szegfű érkezett

Lázár Zsolt esperes megfogalmazása szerint „köszöntő cunami” fogadta a hölgyeket március 9-én. A Vasipari étkezdében rendezett ünnepségen 170-en vettek részt, akik túlnyomórészt az ünnepeltek köréből kerültek ki. Egyébként a szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület 330 fős tagságában is nők felé billen a mérleg nyelve, hiszen mintegy 80%-át a gyengébbik nem képviselői teszik ki. A statisztikát tovább rontotta, hogy a civil szervezet vezetője, Tusjak János sajnos betegség miatt nem lehetett jelen. A házigazda szerepét helyette Hajdú Pál látta el.

Köszöntőjében hangsúlyozta, bár a nők a történelem során egyenjogúságra törekedtek, mára ennél sokkal többek értek el. Többet tesznek a férfiaknál a családért, a háztartásért és a mindennapi feladatokból is nagyobb részt vállalnak. Elárulta, ezt otthon személyesen is megtapasztalta. Lányos apaként náluk mindig nőuralom volt, csak a megszületett unokák változtattak valamelyest a helyzeten.

– Van egy mondás, mely szerint három dolog nem tér vissza soha: a tegnapi nap, a kilőtt nyílvessző és a kimondott szó. Tudják, a szó a nyílvesszőnél is veszélyesebb fegyver, mert az vagy célba talál vagy célt téveszt. A szó éles tud lenni. Egyrészt föl tud emelni, bátorítani tud, de ha valaki nem erre használja, meg tud sebezni, betegíteni vagy akár ölni – fordította komolyra a szót Földesi Zoltán vezető főtanácsnok, utalásként a közelmúltban történtekre. Én azt kívánom Önöknek és János bácsinak, hogy ebben az egyesületben a szeretet, a megértés, és az egymás iránti türelem legyen az úr, mert csak akkor lesz jövője ennek a közösségnek.

Dankó Béla országgyűlési képviselő a család fontosságára mutatott rá, ami nélkül gyökértelenek vagyunk a világban. Aláhúzta, a hölgyek azok, akik képesek megteremteni a családi harmóniát, ezzel együtt megadják a férfiaknak a munka és az alkotás szabadságát. Azt is beismerte, többnyire a „teremtés koronái” megelégszenek azzal, hogy hozzájárulnak a családi kassza megtöltéséhez, a család és háztartás körüli teendőket pedig a hölgyekre bízzák. Ráadásul az erősebbik nem tagjai úgy vannak kódolva, hogy csak ritkán mutatják ki érzéseiket, és fejezik ki hálájukat. A nőnapon azonban megszólal a lelkiismeretük, és pótolnak valamicskét az év során elmulasztottakból.

A felszólalók sorát Lázár Zsolt esperes zárta. S bár beszéd helyett ő inkább dalban fejezte ki köszönetét, bevezetőjében megfogalmazta a nőnap aktuális üzenetét is.

– Ez az ünnep a teremtettség ünnepe. Magyarországon nem is érezzük ennek a fontosságát, mert természetes, hogy a kislányokból nők, a kisfiúkból férfiakat lesznek. Amerikában pl. ez nem így van. Ott éppen most mondták ki, hogy 32 nem létezik, ami a különböző átmeneteket jelenti. Nem ritka, hogy 6-7 évesen elkezdik a gyerekeket hormonkezelni, mert nem tetszik nekik, hogy fiú vagy épp lány lesz belőlük. Köszönöm önöknek, hogy ezt az ünnepet értékkel tudták megtölteni a közösség által – zárta gondolatait.

S bár Szécsi Pál után szabadon dalban egy szál harangvirágot nyújtott át, a valóságban az urak egy-egy szál vörös szegfűvel és édességgel kedveskedtek a hölgyvendégeknek.

Dankó Béla és Nógrádi György

Nógrádi György szerint Magyarország a béke szigetének tekinthető

Teremlabdarúgás: A 9. játéknap eredményei