Menu
in , , ,

Nyugdíj és bérrendezést szorgalmaz az LMP

Schmuck Erzsébet és Bencsik Mihály

Schmuck Erzsébet és Bencsik Mihály

A LMP az Új Kezdettel közösen felkészült a kormányváltásra – jelentette ki Schmuck Erzsébet. Az LMP volt országgyűlési képviselője március 20-i sajtótájékoztatóján a nyugdíjkérdést és a bérek helyzetét állította fókuszba, de kitért a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására is.

– A közös választási program egy erőteljes irányváltást mutat mind a gazdaságpolitika, mind a társadalom tekintetében. Meggyőződésünk, hogy a társadalom szétszakadása tovább már nem folytatódhat. Ma Magyarországon egyre kevesebben gazdagok, egyre kevesebben keresnek egyre többet, míg kb. négymillió ember él a szegénységi küszöb határán. Ezen változtatni kell – szögezte le elöljáróban.

Ennek következményeként a lakosság külföldre vándorol, a kisebb települések és a vidék pedig lassan elnéptelenedik. Véleménye szerint a Fidesz által 2010-ben bevezetett egykulcsos adórendszer ugyancsak a jómódúaknak kedvezett, a párt az alacsony jövedelműeket cserbenhagyta. Ebből kifolyólag kormányváltás esetén az LMP visszaállítaná a többkulcsos jövedelemadót. A minimálbért adómentessé tenné, a minimálbér és az átlagbér közötti jövedelmet 12%-kal, az átlagbér felettit pedig 24%-kal adóztatná. Emellett a munkavállalói járulékot 3,5%-kal csökkentené, így az átlagbért keresők havonta 36 ezer Ft-tal többet vihetnének haza.

A gazdaság véleménye szerint rendkívül labilis lábakon áll, teljesítménye a multinacionális cégektől és az EU-s forrásoktól függ. Úgy véli, figyelembe kell venni a kiszámíthatatlan gazdasági folyamatokat, és egy olyan, több lábon álló gazdaságot kell megteremteni, amiben a kis-és középvállalkozások nagyobb hangsúlyt kapnak. Elfogadhatatlannak tartja, hogy míg látszólag a kormány ezt a réteget támogatta, a valóságban a multikat hozta helyzetbe. Jó példa erre a tavalyi évben történt minimálbéremelés, ami által a hazai kis-és középvállalkozások nyakába tette a többletköltség kitermelését.

Aláhúzta, egészségügybe és az oktatásügybe forrásokat kell visszajuttatni, mivel mindkettő színvonalát tönkretette a kormány. Sürgősen változtatni kell továbbá az időskori politikán is, mondván, az Erzsébet-utalványokkal és a némiképp inflációkövető emeléssel a hatalom csak port hintett az emberek szemébe. A számokról szólva elmondta, jelenleg 1,2 millió nyugdíjas jövedelme 100 ezer Ft alatt van, ami tarthatatlan.

Bencsik Mihály országgyűlési képviselőjelölt úgy tapasztalja, sokan kiábrándultak a Fideszből. Helyben is lecsapódnak az oktatásügyi és egészségügyi problémák, emellett pedig egyre nagyobb méreteket ölt az elvándorlás. Kifogásolta az oktatás színvonalát, ami hosszútávon szerinte egy „lebutított társadalmat” fog eredményezni.

Érintette a mezőgazdaság helyzetét is. Úgy véli, a „Békés megye, mint az ország éléskamrája” mottó már a múlté, mivel a kistermelők nem tudják tartani a versenyt a multikkal, az egyenlőtlen elbírálás miatt pedig nem szívesen vágnak bele komolyabb beruházásokba. Azt látja, a rendelkezésre bocsájtott összegek nagy része néhány ember kezében csapódik le. Példaként említette Mészáros Lőrincet, aki láthatóan Békés megyébe is betette a lábát.

Az egyik legkomolyabb problémaként a választókörzetben az útviszonyokat nevezte meg, amit az itt élőkkel találkozva ő is megtapasztalt.

A nyugdíjasoknak utalt juttatásokat illetően úgy fogalmazott, megalázó és felháborító, ahogy a kormány ehhez a generációhoz viszonyul, az időzítés miatt pedig a háttérben egyértelműen szavazatvásárlást feltételez. Hasonlóképp minősítette az egyszeri 12 ezer Ft-os fűtéstámogatást, amit a kormány az évszázad egyik legenyhébb telén hagyott jóvá számukra.

Érintette a több területen sántító nemzeti propagandát is, amik közé a rezsicsökkentés és a bevándorlás-politika is tartozik. Kikérte magának a pártja nevében, hogy a kormánypárti sajtó az ellenzéki politikusokat kerítésrombolóként és migránspártiként állítsa be, mert ez sértő, és a tényekkel szöges ellentétben áll.

Végül a közvélemény-kutatásokat vette górcső alá, amik szerinte elferdítik az igazságot, és pártszínnek megfelelően állítják be a támogatottságot. Meggyőződése, hogy a kormányváltás záloga, hogy minél többen menjenek el szavazni, ha pedig így lesz, április 8-val új korszak kezdődik Magyarországon.

Exit mobile version