Menu
in ,

Békés megye pálinkája 2018-ban is

A Békés Megyei Önkormányzat a 2015-ben elindított Békés megye pálinkája versenyt idén is meghirdette, a megyei kereskedelmi főzdéket invitálták a részvételre. A beküldött minták bírálata hamarosan megtörténik, a Gyulai Pálinkafesztiválon pedig kiderül, ki nyeri a megmérettetést ebben az évben.

A fesztivált idén április 27-30 között tartják a hagyományokhoz híven, Gyulán. Ez alatt a négy nap alatt ismét a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában, fontos, hogy mind a látogatók, mind a szakma hozzáértői egy olyan rendezvényen tudnak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik, népszerűsítik a kulturált pálinkafogyasztást, ápolják a gasztronómiai hagyományokat. A rendezvény számos programmal várja a kilátogatókat, és természetesen a legnagyobb magyar pálinkagyártók, mint kiállítók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket.

A programhoz kapcsolódó pálinkaversenyt ebben az évben is meghirdették, mint ahogyan a Békés Megye Pálinkája versenyt is. A korábbi évekhez hasonlóan szakmai zsűri választja majd ki azt a kereskedelmi pálinkafőzde által nevezett italt, amely elnyeri a Békés megye pálinkája címet. A versenyen nyertes pálinkafőzde terméke egy éven keresztül viselheti a „Békés megye pálinkája” címet, az ezt tanúsító – a megyei önkormányzat által biztosított – címkét a pálinkásüvegein elhelyezheti. A Békés Megyei Önkormányzat pedig vállalja, hogy egy éven keresztül a nyertes pálinkafőzdétől vásárol pálinkát – protokoll célokra – 0,5 dl-es és 2 dl-es kiszerelésben.

A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos része a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel: a pénteki napon Cimbaliband Danics Dórával, a Magna Cum Laude és az Antovszki Band. Szombaton Kis Grófó, Szabó Balázs Bandája és a Republic szórakoztatja a közönséget, vasárnap a Dupla Kávé és Köteles Cindy, Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita és a P. Mobil. Hétfőn pedig a Mediterrán zenekar, Oszvald Marika, Ferenczy György és a Rackajam valamint a Neoton Família Sztárjai lépnek színpadra. Emellett lesz szakmai konferencia, játékos kvízműsor, Retro Disco, felvonul a Pálinka lovagrend, és nem utolsó sorban kiderül, idén kik nyerték a pálinkaversenyt, és ki 2018-ban a Békés megye pálinkája cím birtokosa.

Exit mobile version