Menu
in ,

Május végére megújul a Szárazmalom

A megszokottnál lényegesen nagyobb, összesen 60%-os önerővel járult hozzá Szarvas város önkormányzata a Szárazmalom állagmegóvásához. Az ipari műemlékként nyilvántartott épület 10 millió 43 ezer Ft-ból újul meg, amelyből 4 millió Ft-ot a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma biztosít. A kivitelezési szerződés sajtónyilvános aláírására március 28-án, a helyszínen került sor.

– Bár nem a legnagyobb, de minden bizonnyal egy nagyon fontos beruházása ez a városnak. Nem mindennapi érték van itt Szarvas, ami országosan is egyedülálló. Tudomásom szerint ugyanis az ország egyetlen eredeti helyén megmaradt szárazmalma található a településen, ezért egy nemes, de egyúttal kötelező feladata is az önkormányzatnak megőriznie az utókornak, és megismertetni a fiatalokkal – mutatott rá Dankó Béla a fejlesztés jelentőségére.

A politikus beszédében egy rövid történeti kirándulást is tett. Mint elmondta, az ember ősidők óta őrli a gabonát két kő között, ennek legelterjedtebb eszköze – a kézi erő kiváltását követően – a vízi malom volt. A szárazmalmokat a rómaiaknak köszönhetjük, s elsősorban azokon a területeken terjedtek el, ahol egyéb erőforrás nem állt rendelkezésre. Szarvason 1836-ban épült a kétkerengős malom, gróf Bolza Géza kezdeményezésére. 1962-ig kásaőrlő malomként funkcionált, majd rövid ideig bezárta a kapuit. Később dr. Palov József javaslatára újították fel, 1973 óta pedig újra látogatható.

Hodálik Pál alpolgármester felidézte, az épület egykor egy filmforgatás következtében súlyosan megrongálódott, s azóta folyamatosan keresik a fejlesztéshez szükséges forrásokat. Először erre 2006-ban nyílt lehetőség, négy évvel később pedig megtörténhetett a Szárazmalom újkori üzembe helyezése. A kibővített nyitva tartásnak és az évente 4-5 alkalommal megtartott bemutató őrlésnek köszönhetően mára elérték, hogy a látogatólétszám folyamatos emelkedést mutat.

– Nem csak az értékmegőrzésben, hanem a turizmusfejlesztésben is nagyon fontos a malom, hiszen a Szarvas városában lévő attrakciók nagy része elsősorban külterületen található. Gondolhatnánk itt az Arborétumra, a Körös-Maros Nemzeti Parkban található állatparkra, a Mini Magyarország Makettparkra, a Körösön való hajózásra, evezésre vagy akár a Vízi Színházra. Az elmúlt időszakban az a stratégiai döntés született, hogy az ún. zárt attrakciókat is igyekszünk felújítani. A jövő héten megkötjük a kivitelezési szerződést a Tessedik Sámuel Múzeum kivitelezésére, valamint a Szlovák Önkormányzat által megvásárolt Szlovák Tájházban is megkezdődik beruházás – tájékoztatott a közeljövő hasonló célú fejlesztéseiről.

A legnagyobb problémát az utóbbi időszakban az őrlőkő tartószerkezetének elmozdulása jelentette, ami már a bemutató őrléseket is veszélyeztette. De emellett felújítják a hántoló és daráló berendezés elemeit, a kisorsót, nagyorsót és a vontatási pontot, pótolják a hiányzó perselyeket és a kerengő fogazatát, ill. a kerítés mázolását is elvégzik.

A tervezői, művezetői feladatok ellátásával az önkormányzat dr. Ozsváth Gábor Dánielt, a műszaki ellenőri feladatokkal a Promir Kft.-t bízta meg, Kárász Ervin egyéni vállalkozó pedig a kivitelezést végzi. A határidő meglehetősen szűkre szabott, 2018. május 31-e.

Az önkormányzat már a folytatásra is gondolt. Mintegy 17 millió Ft értékben pályázatot nyújt be Lechner Tudásközponthoz műemlék jellegű épületfejlesztésre, amelyből a zsindelytetőt szeretnék felújítani.

Exit mobile version