Hegedűs Éva
A fenti cím rögtön némi pontosításra szorul, mivel bár a rózsának és a víznek is volt szerepe a locsolkodáson, szorosan nem kapcsolódtak össze. A nevezett virágok egy öntözőkancsót díszítették, tartama pedig hagyományosan tiszta csapvíz volt. A Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének egyik mókás kedvű tagja rukkolt elő ezzel a locsolkodási módszerrel, a többiek maradtak a szolidabb, kölnivizes formánál.
A civil szervezet a nőnapnál valamivel visszafogottabban, de a megszokott jó hangulatban készülődött az előttünk álló ünnepre. Március 26-án hétfőn a Cervinus Teátrum pinceklubját választották helyszínül, ahol az asztalokat zsúfolásig megtöltötték húsvéti finomságokkal. A tojás, sonkatekercsek, házias kalácsok és sütemények receptjei folyamatosan gazdát cseréltek, miközben mindenki igyekezett végigkóstolni a terülj-terülj asztalkám kínálatát.
– Nagyon megváltoztak a húsvéti hagyományok. Emlékszem, fiatalkoromban nagyon sok locsolóm volt, egymásnak adták a kilincset. Most már csak néhányan keresnek fel, részben azért, mert anyukám locsolói az utóbbi években elmaradoztak. A hangolódás talán kevesebbet változott: a legtöbben a család kedvéért sütnek-főznek, mindenki igyekszik a kedvében járni az unokáknak. Tagjaink ide sem érkeznek üres kézzel, mindig kitesznek magukért – beszélt az átalakuló hagyományokról Gombárné Bata Mária elnökasszony.
A férfiak közben felsorakoztak, s kölnivel a kézben várták, hogy eleget tehessenek kellemes kötelességüknek. A lányok nem adták alább, és vers nélkül nem járultak hozzá a locsolkodáshoz. Az urak – akárcsak egykor az iskolában – a versmondás minden vállfajtából hoztak ízelítőt: volt, aki csak a minimumot teljesítette, de olyan is akadt, aki derekasan kitett magáért, míg néhányan a versmondók mögé húzódva csendesen, irodalmi adalék nélkül öntözték meg a hervadozó virágszálakat.
Feifrik Ferenc ma is őrzi a szokást, bár azt is látja, hogy napjainkban közel sem akkora „buli”, mint régen. Hajdanán meg sem tudta számolni, hány házba kopogtatott be, s mindenütt csörgő forintokkal jutalmazták. Emlékszik, általában 100-150 Ft-ot is összegyűjtött, ami akkoriban jó pénznek számított. Igaz, mivel ő szegényebb családban nevelkedett, a locsolópénz végül a szülei zsebében landolt, akik cipőt, zoknit és váltás ruhát vettek belőle.
Kupecz Sándorné Zizike a dekoráció elkészítésében segédkezett. A legtöbb ötletet abból az időből merítette, amikor dajka néniként óvodában dolgozott. A kifújt tojásokra apró textildarabkákat, szalagokat ragasztott, és akadt olyan is, amit méhkashoz hasonlatosan színes madzaggal tekert körbe.
Jelen sorok írója is részesült minden földi jóból. Az asztalnál fejedelmi ebédnek beillő kóstoló várta, azt követően pedig az illatfelhő is utolérte. Szerencsére azonban a lányok sem feledkeztek meg kötelességükről, s hálából egy-egy csokitojást nyújtottak át az örökifjú legényeknek.
