Menu
in , ,

Tehetséggondozásból kiváló

Idén kilencedik alkalommal, 2018. március 24-én került megrendezésre a Kárpát-medencei Tehetségnap. A budapesti Szent Margit Gimnáziumban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Matehetsz hagyományos éves díjátadó ünnepségén kihirdették a „Felfedezettjeink” című pályázat nyerteseit, átadták a „Magyar Tehetség Nagykövete” megbízásokat és a Tehetségek Szolgálatáért életmű- és éves díjakat, valamint ünnepélyes keretek között közel 200 tehetségsegítő intézmény vehette át a sikeres tehetségpont akkreditációt elismerő táblát.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium ezen az ünnepélyes rendezvényen vehette át a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által adományozott „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” táblát. Az akkreditációs minősítést igazoló táblát Polonkai Mária, a Matehetsz alelnöke adta át. Nagy öröm számunkra, hogy már az első akkreditációs eljárás során nemcsak az akkreditáció, hanem a kiválóság feltételeit is teljesítettük.

Intézményünk mindig nagy gondot fordít a tehetségek kibontakoztatására, fejlesztésére. 2015. februárjában csatlakoztunk a Tehetséghálózathoz, mint regisztrált Tehetségpont. Ebben az évben nyílt lehetőségünk intézményünket akkreditáltatni is. Számos területen működnek iskolánkban tehetséggondozó műhelyek, ahol a legtehetségesebb diákjaink szívesen tevékenykednek.

A színház, a színjátszás iránt érdeklődők klasszikus művek adaptációjából készült színdarabokkal készülhetnek különböző megmérettetésekre, mint például a Békéscsabai Jókai Színház által középiskolások számára meghirdetett Ádámok és Évák Ünnepére.

Akiket a természettudományos tárgyak érdekelnek, számos területen mélyíthetik el tudásukat a természettudományos  tehetségműhely keretében, amelynek feltételeit az Öveges labor biztosítja.

Bekapcsolódhatnak például ásványtárunk rendezésébe, a digitalizálás folyamatába. Iskolánk ásvány- kőzet- és kövületgyűjteménye szinte egyedülálló, így ennek óvása, rendezése nem kis feladatot jelent.

Emellett nagy érdeklődéssel fordulnak diákjaink a robottechnika felé. Ebben a tehetséggondozó műhelyben programozható robotok készülnek telefonos applikáció irányításával.

És nem utolsó sorban a röplabda csapataink! Tehetséges sport iránt érdeklődő fiúk és lányok készülnek versenyekre, ahol a diákolimpia döntőjéig is elmenetelnek.

Ezeken a tehetséggondozó műhelyeken kívül számos egyéni foglalkozás is működik iskolánkban a tehetséges tanulóink versenyekre, nyelvvizsgákra, emelt szintű érettségikre való felkészítéssel.

Ennek a folyamatos és szerteágazó tehetséggondozó tevékenységnek elismeréseként vehette át a minősítést iskolánk képviselője.

Mészáros Tünde

Exit mobile version