Menu
in , ,

A tavaszi karbantartás után hétfőn felfrissülve nyit a Szarvasi Gyógyfürdő

Ahogy azt a rendszeres fürdőlátogatók a héten észrevehették, a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő a szokásos karbantartási munkák miatt ezen a héten zárva tart. A medencékből a karbantartási időszak elején a vizet leengedték, de mára az úszómedence már ismét tele van. A feltöltést csapvízből végezték, ami így, ebben a tömegben meglehetősen ijesztően néz ki, ha arra gondolunk, hogy ezt meg is isszuk.

– A fürdők üzemeltetését szabályozó jogszabályok szerint évente kétszer le kell cserélni a vízforgatott medencék, a mi fürdőnk esetében a sport és élmény medencék vizét. A gyógymedencék vizét naponta kell cserélni – tájékoztatott a szarvasi fürdőre vonatkozó szabályokról Gémes Tibor igazgató.

A Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő az elmúlt hónapokban, karácsony első napját kivéve, minden nap fogadta a vendégeket.

– Nyitvatartási időszakban reggel és este, valamint a forgalommal nem érintett területeken időszakosan napi rendszerességgel takarítunk, de nagyobb volumenű karbantartási, takarítási feladatok elvégzésére ilyen napokon nincs lehetőség. Év közben délelőtt az öltözőket, az öltözőszekrényeket és egyéb szükség szerinti takarításokat szoktuk elvégezni. A tavaszi és őszi leálláskor ennél alaposabb tisztításra kerül sor a fürdő teljes területén saját munkatársaink és külső szolgáltató által – sorolta a mindennapos takarítási feladatokat Gémes Tibor.

Külső szolgáltató végzi a sport és élmény medencék belső felületeinek kézi, gépi tisztítását, fertőtlenítését, a belső munkatársak pedig a gyógymedencéket és az egyéb helyiségeket, mint például az előtér, a közlekedők, a vizes helységek és medencetér padozatát, ablak felületeket takarítják. Mivel itt meglehetősen nagy munkáról van szó, marad belőle a hétfői nyitás utánra is, de akkor már csak a vendégeket nem zavaró területeken folytatják.

A fürdőigazgató részletesen el is mondja a folyamatot:

– Leengedjük a régi vizet a városi csapadékvíz rendszerbe. Ez körülbelül egy napig tart. A sportmedence 720 köbméteres. Két napig tart a négy medencetest kézzel és takarító gépekkel végzett tisztítása, fertőtlenítése. Másfél nap alatt lehet feltölteni a sportmedencét. A medencékbe a városi ivóvíz kerül. A hétfői nyitásig fel kell fűteni a medencéket és a vízforgató rendszernek a megszokott tisztaságúra kell a „csapvizet” kitisztítania. A leállás alatt végzik a gépészek a vízforgató és szellőző rendszer karbantartását. Ez vendégek által nem érzékelhető munka. Ami látható lesz nyitás után, hogy ki lettek cserélve a sportmedence víz alatti lámpái. Ez egy hangulati elem és energiamegtakarítást is eredményez.

Ottjártunkkor az úszómedence már fel volt töltve ivóvízzel, a férfiöltöző járófelületének gépi tisztítása zajlott, illetve a fürdő munkatársai az ablakokat takarították, hogy hétfőn 14 órakor a Szarvasi Gyógyfürdő ismét minden szempontból felfrissülve, immár nem zöld, hanem kristálytiszta  vízzel a medencékben fogadhassa a látogatókat.

Exit mobile version