in , ,

A neheze most kezdődik férfi kézilabdázóinknak

Hosszú szünet után március elején újra indult a Békés Megyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokság, amelybe kevés nevező miatt négyfordulós bajnoki rendszerben mérik össze tudásukat az NB-s bajnokságról lemaradó csapatok. Az őszi mérkőzések lejátszása után két esélyesre szűkült a bajnoki címre hajtó csapatok száma, és várhatóan az Újkígyósi Felföldi István SE vagy a HC Szarvas közül kerül ki a végső győztes, megszerezvén ezzel a lehetőséget az NBII-s indulásra. Őszi két vereségével ugyan lépés hátrányba került a Körös parti együttes, de mivel a másik bajnokesélyes is belefutott egy kétsopronyi pofonba így a vesztett pontok tekintetében csak két egységnyi lemaradással kezdte a szezont a szarvasi csapat.

A szarvasiak kerete a tavaszra annyiban változott, hogy sajnos egy iskolai sportsérülés következtében elvesztették a beállós Sztankovits Tamást , illetve több vidéken élő játékos munkahelyi és családi okok miatt lemondta szereplést. Mivel a megyei versenykiírás nem teszi lehetővé olyan játékos igazolását, aki már szezonban NB-s mérkőzésen pályára lépett, így két fiatal játékos került a férfi keretbe az utánpótlás korosztályból. Valencsik Máté beállós poszton bevethető, Sztancsik Máté pedig szélsőként igyekszik helytállni a felnőttek között.

A felkészülés nem mondható igazán zökkenő mentesnek, hiszen az edzéslátogatottság némi kívánni valót hagyott maga után, de ennek az amatőr bajnokságnak sajnos ez a nagy hátránya, hogy sokan azt hiszik a korábbi évek tapasztalata elegendő lehet a sikerhez. Tavasszal majd kiderül, hogy ez mire lesz elegendő, ugyanis a sportnak van egy nagy igazsága, hogy annyit kapunk vissza, amennyit beleteszünk.

A szezon első mérkőzését még az előző évről hozták át a csapatok, hiszen a decemberi zárásra kiírt találkozót akkor a Kétsoprony kérésére több sérülés miatt elhalasztották, így rögtön egy rangadóval indulhatott a szezon, hiszen a tavalyi bajnok mindig nemes ellenfél minden csapatnak. A végig izgalmas, fordulatokkal teli mérkőzésen végül is igazságos pontosztozkodás született;

Kétsopronyi Rákóczi SE – HC Szarvas 30-30 (18-17)
Kondoros, 50 fő, Vezette: Hovanecz, Petrovszki, Büntetők: 4/3 ill. 0, Kiállítások: 2 perc ill. 14 perc

HC Szarvas: Wágner – Ardai 9, Sütő 7, Andrikó 1, Viczián 1, Nagy 1, Kiss 9
Csere: Lestyan-Goda 2, Valencsik.
Edző: Tusjak János

– Szezon eleji játék sok hibával. A folytatásban majd kiderült hogy örülhetünk az egy pontnak, vagy bánhatjuk a pontvesztést.

***

A második mérkőzését szintén Kondorosan játszotta szarvasi csapat, viszont itt a házigazda ténylegesen a házigazda volt, hiszen a kizárólag helyi játékosokra épülő Kondoros II. volt az ellenfél. Az NBII-ben is játéklehetőséget kapó kondorosi fiatalok, rutinos játékosokkal megerősítve egyre egységesebb csapatot alkotnak, így egy mindvégig kiélezett csatát hozott a mérkőzés amelyen a szarvasiak nem kis bravúrral a végjátékban döntötték el a két pont sorsát;

Kondorosi KK II. – HC Szarvas 38-41 (24-23)
Kondoros, 50 fő, Vezette: Bozó, Mezei, Büntetők: 2/2 ill. 3/3, Kiállítások: 2 ill. 4 perc
HC Szarvas: Wágner – Ardai 3 (1), Sütő 11, Kiss A. 11 (2), Viczián 3, Andrikó 7, Nagy 6
Csere: Tatai, Lestyan-Goda, Valencsik.
Edző: Tusjak János

– A hétközi közös munka hiányában, az első játékrészt kicsit beáldoztuk több formáció kipróbálására, a második félidőre viszont rendeztük sorainkat.

***
Harmadik mérkőzését már hazai pályán játszhatta a szarvasi csapat, a soros ellenfél ismételten a Kétsoprony volt. A gyakori összecsapások után túl sok meglepetést már nem igazán tudott okozni egymásnak a két csapat, igazából a pillanatnyi forma volt a döntő, viszont a korábbi mérkőzésekkel ellentétben most végig vezettek a hazaiak;

HC Szarvas – Kétsopronyi RSE 31-27 (17-13)
Szarvas, 80 fő, Vezette: Kovács, Túróczy, Büntetők: 1/1, ill. 4/2, Kiállítások: 4 perc ill. 0 perc
HC Szarvas: Wágner – Ardai, Sütő 7, Kiss A. 14 (1), Andrikó 6, Viczián 1, Nagy.
Csere:Tatai (kapus), Lestyan-Goda 3, Valencsik, Sztancsik.
Edző: Tusjak János

–A legfontosabb most a két pont megszerzése volt, így továbbra is saját kezünkbe van a sorsunk. Mellette viszont fontosnak tartom, hogy a saját nevelésű fiatal játékosainknak is rendszeresen lehetőséget adjunk.

***

A folytatásban szintén hazai parketten léphettek fel a szarvasiak, a mindig megújulásra képes Gyulai SE csapatát fogadták. Az összecsapás hevessége egykori NB-s emlékeket ébresztett azonos szereplőkkel. A mérkőzést végig a kezében tartotta a hazai csapat;

HC Szarvas – Gyulai SE 31-24 (18-16)
Szarvas, 80 fő, Vezette: Szabó, Szegedi, Büntetők: 2/2 ill. 3/3, Kiállítások: 6 perc ill. 18 perc
HC Szarvas: Wágner – Ardai 5, Sütő 6, Kiss A. 8, Andrikó 4, Viczián 3, Nagy,
Csere: Tatai (kapus), Lestyan-Goda 5 (2), Valencsik, Sztancsik
Edző: Tusjak János

– Második félidei védekezésünk döntőnek bizonyult, türelmesebb játékkal, higgadt fejjel, megérdemelt győzelmet szereztünk.

A négy mérkőzésből szerzett hét pont egy jó kezdésnek mondható, a neheze viszont most következik, hiszen a hétvégén a jelenlegi listavezetőhöz Újkígyósra látogatnak férfi kézilabdázóink. Amennyiben sikerülne a bravur és vendég győzelem születne, akkor várhatóan csak a májusi utolsó fordulóban Szarvason dőlne el a bajnoki cím. Más eredmény esetén már a vetélytársak kezében is van a szarvasi együttes sorsa.

Felföldi István SE – HC Szarvas – 2018 04.14 szombat – Újkígyós Felföldi I. sportcsarnok

HC post

A tavaszi karbantartás után hétfőn felfrissülve nyit a Szarvasi Gyógyfürdő

Megyegyűlés – a rendőrség és a polgárőrség munkájáról tájékozódott a testület