Menu
in , ,

Bányavirág a Romkocsmában

A Cervinus Teátrum vasárnap délután a Romkocsmában Székely Csaba erdélyi író Bányavidék című 2013-ban megjelent drámatrilógiájának kötetéből a Bányavirág című művet olvasta fel, amelyet Dósa Zsuzsa rendezett. A mű egy újabb gyöngyszem a felolvasóestek palettáján.

Székely Csaba Marosvásárhelyen született 1981-ben. A trilógiából, a Bányavirágot és a Bányavakságot több magyar színház is műsorára tűzte már. A kötet harmadik darabja – a Bányavíz – eddig Magyarországon csak a Szkéné Színházban volt látható.

A lebilincselő történet egy erdélyi kisközségben játszódik, ahol a bánya bezárása után az embereknek munka híján az ital és az öngyilkosság maradt. A darab főszereplője Iván (Timkó János), aki beteg apját ápolja féltestvérével, Ilonkával (Bardon Ivett). Vágyai, álmai a bánya bezárásával szertefoszlottak, morcos, kötekedő. Ilonka viszont kedves, mosolygós, aki titokban szerelmes Mihályba (Ragány Misa), az orvosba, a férfi azonban nős. Mihály, Iván barátja, szintén álmait vesztett ember, aki lassan hasonul a bányavidéken élőkhöz. A szomszédban lakó házaspár Illés (Varga Viktor), a módos gazda, aki kivétel a községben, mert nem iszik, ráadásul örökké mosolygó ember, ami nem azt jelenti, hogy gondtalan, és felesége Irma (Dósa Zsuzsa), aki szerelmes Ivánba. Történet emberekről, akik tele vannak gátlásokkal, titkokkal, érzésekkel, de konok székely emberek.

Az előadás folyamán azonban kiderül, hogy mindegyikük olyan ember, akiknek szíve, lelke van. Humoros dialógusok közben könnyek lepik el a néző szemét, mert a kemény szavak mögött érezni az ember esendőségét. A címben rejlő bányavirágról Irma mesél Ivánnak, amikor még szerelmet remél a férfitől: „Énszerintem, akinek van szeme hozzá, az meg tudja látni, hogy nem annyira üres az, amilyennek lefested. A bányák mélyén, repedésekben, eldugva mások elől, bányavirágok vannak. Ha azokat valaki felhozná a felszínre… csillogni kezdenének.”

Illés búcsúja a megszólalás pillanatában szíven ütött, mert segélykiáltásként hangzott, de csak később váltak jelentőssé a szavak: „Bocsássál meg nekem, Iván. Mindnyájan bocsássatok meg nekem.” De abban a pillanatban …

Iván és Mihály beszélgetése, titkaik felfedése, a barátság, a tisztelet, egymás iránt, de tisztelet Ilonka, Illés, és Irma felé is. A doktor egyik titka, hogy szereti Ilonkát, a másik, hogy már azon gondolkozott, véget vet életének, próbálta elrendezni dolgait, de a felesége és a gyermekei kötik, hiszen mi lenne velük nélküle? Iván pedig elmondja, hogy szereti Irmát, mégis elküldte. „Azért, mert férje van neki! Volt. És én senkinek a házasságát összetörni nem fogom. Ez az én elvem. Nem, és kész. Ez az egyik. A másik meg… Te is látod, milyen vagyok én, s hogy élek. Irmának mindene megvolt Illés mellett. Az lett volna a legnagyobb rohadt gazemberség, ha én abba belerondítok, s Irmát idehurcolom erre a ganédombra. Az rohadt nagy gazemberség lett volna az én részemről.”

Szeretet, tisztelet minden élethelyzetben kijár mindenkinek, a kimondott szavakat megmásítani nem lehet, de sokszor oda sem figyelünk a másik ember szavaira. A ki nem mondottak pedig életünk nagy dilemmái maradnak, titkok, amelyek elkísérik életünket.

Vasárnap a Romkocsmában olyan előadásnak lehettünk tanúi, amely szívbemarkolóan mutatja meg az erdélyi falvakban, községben élő embereket, akiknek álmaik, vágyaik vannak, ám valami mégis maradásra készteti őket. A színművészek megint briliáns alakításokkal, nem csak a szavak erejével, hanem testbeszéddel, arcjátékkal lenyűgözték a közönséget. A rendező kellékekről is gondoskodott (kezdetben teli pálinkásüveg, poharak, kés, pulóver, levél), hogy hitelesebb legyen az előadás. Ragány Misa először mutatkozott be felolvasóesten, de tökéletesen illeszkedett a rutinos felolvasók csapatába.

Dr. Dósa Zsuzsa elmondta, hogy a trilógia másik két darabját is bemutatják. A Bányavakság április 29-én, a Bányavíz május 13-án kerül felolvasásra a Romkocsmában, 17 órai kezdettel. A történetek nem összefüggőek illetve nem épülnek egymásra, önálló, lenyűgöző mű mindhárom alkotás, érdemes lesz ellátogatni a Romkocsmába.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version