Menu
in ,

Viharzóna: Mentsük meg az Arborétum páváit a vihar elől!

Ma van a Föld napja. Pontosan két éve, ehhez kapcsolódóan nyitott meg a Szarvasi Arborétum első szabadulószobája, a Titkok kertje. Most, szinte pontosan két évre rá, hétfőn megnyílt a második is, aminek az ötletgazda, newjságos kolléganőnk, Hegedűs Évi a Viharzóna nevet adta.

A hételeji megnyitón dr. Hanyecz Katalin, a Szarvasi Arborétum igazgatója köszöntötte az érdeklődő média, illetve az első hivatalos csapat tagjait. Elmondta, hogy sok programot csak valakivel karöltve tudnak megvalósítani, és miután a Titkok kertje két éve alatt nagyon jó kapcsolat alakult ki Hegedűs Évi és közöttük, így nem volt kérdés, hogy a másodiknál is odateszik magukat.

– Az elmúlt két évben szerencsére azt vettük észre, hogy van rá igény, érdeklődnek a szabadulós játék műfaja iránt. Ezzel együtt azt is tapasztaltuk, hogy azoknak az igényeit nem tudjuk kielégíteni, akik nagyobb csapattal érkeznek, gondolok itt első sorban az osztályokra. Maga a pálya kettő-hat fő számára alkalmas és élvezetes, így osztálykirándulások keretében míg a négy csapatra osztott osztály egyik fele Pepi-kertben sétál, addig a két csapatra osztott másik fél a két pályán próbálhatja ki logikáját – mondta az ötletgazda.

Így egy két és fél, három órás Arborétum-látogatás alatt egy teljes osztálynyi gyerek élvezheti az Arborétum környezetét, illetve a logikai játék örömeit.

– Nagy munka volt. Talán nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez a pálya volt a legtöbb munkát és energiát igénylő, hiszen még tavaly év végén, valamikor decemberben elküldtem a forgatókönyvet, és januártól egészen a múlt hét elejéig dolgoztunk a megvalósításán – fújta ki a nyitás előtt felgyülemlett feszültséget.

Köszönetet mondott az Arborétum dolgozóinak, akik minden “agyszüleményét” bevállalták.

A Viharzóna kerettörténetét az adja, hogy egy hatalmas vihar előtt egy órája van a csapatnak, hogy az Arborétum páváit biztonságos helyre kell juttatniuk. A pályát letesztelték, az első tesztcsapatnak 58,5 percre volt szüksége, illetve több középiskolás csapat is kiszabadult már. Közülük a legjobbnak még maradt 4,5 perce.

Azóta a Newjság szűkebb családi csapata is meghívást kapott egy próbajátékra, és egyöntetűen azt állapítottuk meg, hogy ez a pálya a legkimunkáltabb, de talán az Idő fogságában fogósabb volt. Minden esetre élvezetes játék áll mögöttünk.

Exit mobile version