Menu
in , ,

Pénteken este 8 órától éjszakai torna, foci után ismét kosárlabda

Legutóbb, még március végén a labdarúgásé volt a főszerep. Kilenc team nevezett, közülük négy gyerekcsapat. Az öt felnőtt összeállítás közül három amatőr, kettő pedig igazolt játékosokkal lépett a pályára. A torna szabályai szerint ilyen esetben csak az igazoltak nélkül játszók kerülnek rangsorolásra és díjazásra.

A gyerekek között nagy volt a szórás, mivel most először neveztek igazán aprók. A 7-8 évesekből álló AprÓriások után korban nagy volt az űr. A következő korosztály a 13-14 évesek, azaz a felső tagozatosok nagyjai közül kerültek ki.

Volt félpályás kapura rúgó ügyességi játék a 14 év alattiak számára, ahol öt lövésből legalább egy találattal garantált csokijutalomban részesültek.

A mérkőzések befejeztével egy-egy arany és ezüst, valamint megosztott bronz került kiosztásra, de itt érdemelték ki a torna képzeletbeli fair play díját is.

– Becsületére váljon a nagyobb gyerekeknek, hogy megmutatták, mi is az a fair play. Mindenki tiszteltét kivívták a pályán és a pályán kívül is, azzal, hogy az abszolút fair play szellemében 8-2-es gólaránnyal hagyták, hogy a kicsik hatalmas diadalt arassanak felettük, ezzel önmagukat háttérbe, a kicsiket pedig előre tolták a tabellán.

Miután a felnőtteknél kettő nem vehetett részt a díjazásban, ezért a felnőtt kategóriában csak az volt a kérdés, hogy ki melyik fokára állhat a dobogónak, így a torna leghűségesebb csapata, a QQRIQ, akinek eddig komolyabb eredményt nem sikerült elérniük, most bronzot vihettek haza.

A hangulatról megint a szép számban megjelent nézők és kísérők gondoskodtak.

Éjszakai torna 2018. március 23. Foci

Gyerek/Junior Kategória (4 csapat)
1. TANODÁSOK (Nemes Mária, Szűr-Szabó Dávid, Taskó Veronika, Kurucz Imre, Kurucz József)
2. AIR 1. (Főtéri Ált. Iskola: Farkas Lajos, Farkas Roland, Farkas Róbert, Balogh Leó, Bankó Jusztin
3. AIR 2. (Farkas Márió, Bankó István, Bankó József, Bódi Máriusz, Bakró Kristóf), illetve: AprÓriások (Nagy Noel, Konstantinovics Márk, Veres Doren, Bagi Ádám, Gyalog Gergő)

Felnőtt kategória (5 csapat)
1. SENDÜLÜDŰ (Szappanos Ármin, Szebegyinszki Robin, Kalocsai Levente, Pálfi Gellért, Somogyi Róbert, Búzás Bálint, Kiri Bence)
2. Lowland Deers (Fehér Dániel, Konstantinovics Máté, Bobvos Márk, Keller Dávid, Ottava Péter, Karsai Nándor, Seres Viktor
3. QQRIQ (Balatoni Zsolt, Bobvos György, Héder Attila, Kondacs András, Rácz Sándor, Sonkoly Zsolt, Szakál Norbert)

Helyezésen kívül az igazolt játékosokkal a játék öröméért felálló csapatok:
CSŰDI SUHANCOK (Zahorecz Krisztián, Jelen Szebasztián, Rétes Roland, Varga Tibor, Gerhát Krisztián, Gombár Erik)
VPEG (Uhljár Gergő, Búzás Bálint, Viszkok Dániel, Török László, Rohony Márk, Hortobágyi Gábor)

Exit mobile version