Menu
in ,

Békés megyébe látogatott az osztrák nagykövet

Békés megyébe látogatott Mag. Elisabeth Ellison-Kramer magyarországi osztrák nagykövet, aki a megye települései által nyújtott befektetési lehetőségekkel ismerkedett meg, valamint azokkal az ipari területfejlesztésekkel, amelyek megvalósítása ebben az esztendőben indul el Békéscsabán és a megye településein.

Békés megye és Békéscsaba újratelepítésében nagy szerepet játszott a felső-ausztriai származású Harruckern János György, aki a török elleni harcokban végzett tevékenysége jutalmául megkapta Békés vármegye jelentékeny részét. 1715-ben Békéscsabát – akkori nevén Csabát – lakatlan helyként említik, és Békés megyében is mindössze 9 település volt lakott, a megye teljes lélekszáma nem érte el a 2600 főt. Harruckern báró benépesítési intézkedéseinek köszönhetően ez a helyzet évről évre változott, a megye újratelepítésében végzett törekvéseit fia, Harruckern Ferenc is folytatta.

Orosházán aktív munkát végez a helyi német nemzetiségi önkormányzat, kezdeményezésükre 2001-ben Német Kultúra Hete elnevezéssel programsorozatot szerveztek. A nagy hagyományokkal bíró esemény keretében évről-évre megemlékeznek a város újratelepítéséről, megkoszorúzzák a Harruckern-emléktáblát, és számos kulturális programmal készülnek. Az idén „Osztrák Hét” címmel kerül megrendezésre az esemény.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) és elnöke, dr. Abonyi Lajos meghívására 2018. április 23-án (hétfőn) Orosházára látogatott Mag. Elisabeth Ellison-Kramer magyarországi osztrák nagykövet.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Zalai Mihály Békéscsabára is meginvitálta Nagykövet asszonyt, akit a békéscsabai városházán Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, Herczeg Tamás megválasztott országgyűlési képviselő és Zalai Mihály megyei elnök fogadott. A megye települései által nyújtott befektetési lehetőségekkel ismertették meg Nagykövet asszonyt, bemutatták azokat az ipari területfejlesztéseket, amelyek megvalósítása ebben az esztendőben indul el Békéscsabán és a megye településein, és a közúti közlekedés fejlesztésével kapcsolatos információkat is megosztottak a magas rangú vendéggel.

A látogatás az osztrák tulajdonú Tondach Magyarország Zrt-nél folytatódott, ahol csatlakozott a vendégekhez a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és titkára dr. Orosz Tivadar és Tóth Zsolt. Megismerkedtek a cég működésével, jelenlegi helyzetével, és rész vettek egy üzembejáráson is.

A látogatás a megyeházán zárult, ahol egy közösen tartott sajtótájékoztatón informálódhattak a média képviselői és tehették fel kérdéseiket a nagykövet asszonynak.

Exit mobile version