Menu
in ,

Május 1.: A ligetre ki lehetett akasztani a megtelt táblát

A négynapos hosszú hétvége, a szabadtéri elfoglaltsághoz tökéletes idő hatalmas embertömeget vonzott ki az Erzsébet ligetbe május 1-én. A nap a Városi Fúvószenekar térzenéjével kezdődött a Szarvasi Vízi Színház parkolójában, hogy kicsit később Szarvas Város Barátainak Köre szervezésében az összegyűlteket a Fahídon át a ligetbe vezesse.

A 2. köröndön felállított fesztiválsátorhoz már olyan bevált fellépőkkel és programokkal csalogatták ki, mint Derzsi György, a Cimbaliband, illetve a táncóra. A vendéglátósok tapasztalata szerint a színpadi produkciók mellé továbbra is a sör és a kolbász volt a favorit.

A köröndökön mindenhol árultak valamit. Az árusok a portékájukat, a pártok magukat, a lacikonyhások kolbászt mustárral, sörrel.

A tömeg nem is maradt el. Csasztvan András, a műsorokért felelős Cervinus Teátrum igazgatója a ligetben szórakozók számát 2500 körülire, de azokkal együtt, akiket a 7. Szarvasi Veterán Gép és Járműtalálkozó és a dízelfüst hozott a város ezen szegletébe, és megfordultak a sátor körül, úgy 4000 főre becsülte a ligetben megfordulók számát. És most nem volt tuningmajális. Igazolva látszik az a kijelentés, ami nemrég hangzott el a városvezetés részéről, hogy úgy néz ki, hogy a Szilvanapok mellett Szarvas megérett egy szezonnyitó fesztiválra.

Nem volt tuning majális, viszont a veterángépesek másfélszer annyi érdeklődőt vonzottak a focipályák mögötti szabad térre, mint tavaly, így a szervezők nevében az egyesület vezetője, Csernus Mihály ki merte jelenteni, hogy kinőtték az általuk használt területet. 350-360 teherautó, harcjármű, motorkerékpár és mezőgazdasági gép tulajdonosa regisztrált. Húzniuk kellett egy határt, hogy csak akkor fogadnak el nevezést, ha a gép 25 évnél idősebb. Van olyan találkozó, ahol csak traktor, van ahol csak motor, vagy csak autó van. A szarvasi szervezők egyben hagyták a kategóriákat, de ha az érdeklődésre való tekintettel tovább kell majd szűkíteni a határokat, akkor mindenképp a traktoros jelleg fog dominálni, ígérte a gépek szerelmeseinek a szervezők nevében Csernus Mihály.

A tévés Dömsödi Gábor bokori traktormajálisa adta az ötletet, emlékezett vissza. 2011-ben rendezték az elsőt, ez most ebben a formájában – egy aratónapos kitérőt ide nem számolva – már a hetedik. Igyekeztek egy olyan helyszínt és időpontot találni, amikor garantáltan eljönnek az érdeklődők. Találtak. Az első évben 176 járművet neveztek, azóta töretlenül emelkedett ez a szám.

– Azért ez nehezebb műfaj, mint például egy autókiállítás, mert arra a fiatalokat könnyű az interneten keresztül megmozdítani, de az itt kiállítók között van olyan, akinek mobiltelefonja sincs. Hozzá beugrunk, ha arra járunk, és ő tudja, hogy itt a helye május 1-én – foglalta össze a szervezés nehézségeit a találkozó főszervezője.

– Szarvasnak, mint városnak egyébként is jó híre van – tette hozzá. – Szívesen jönnek ide, és ettől kezdve majd minden hétvégén mi is megyünk valahová, ahová visszahívnak bennünket. Tavaly még nem, de az idén már ki merem jelenteni, hogy kinőttük a helyet. Nem biztos, hogy van ennél nagyobb találkozó most Magyarországon – állította Misi.

A veteránok délelőtti felvonulása után kiállítás és erőgépek drótkötélhúzó-versenye szórakoztatta azokat, akiket azok dízelfüstje egyszer megcsapott.

Exit mobile version