in , , ,

A kerékpártúra után a kenukaland főpróbája lesz holnap

Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park közös szervezésében az idei évtől rendszeresen kerékpáros és kenutúrák indulnak Szarvas és Békésszentandrás területén.

Még a tél folyamán az egyesület vezetése azzal a kérdéssel fordult a nemzeti park felé, hogy bizonyos időpontokban, első sorban a nyári turistaszezonban tudnának-e olyan túrát szervezni, amit ki tudnának ajánlani azoknak a turisztikában érdekelt vállalkozóknak, főként a Szarvas-Békésszentandrás-i holtág mentén működő szállásadóknak.

Többszöri beszélgetés után sikerült egy olyan túratervet összeállítani, ami az egyesület tagjainak is megtetszett. Az egyesület vállalta a programok népszerűsítését, a nemzeti park pedig azok lebonyolítását. Szezon végén megbeszélik a tapasztalatokat, ha kell újratervezik.

A Körös-körül túra egy része földutakon halad, ami egy nagyobb eső után nehezen járható, ezért az esőket követő napokon a hangsúlyt inkább a burkolt utakon való kerékpározásra helyezték át.

– Hasznos volt az eszmecsere – jelentette ki Tóth Tamás, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelője a tulajdonképpen bejárásnak is tekinthető első kerékpártúrán még április végén, amire a szálláshely-szolgáltatókon kívül várták a túrázni vágyó érdeklődőket is. – Rájöttünk, hogy szükség van egy esőnapos útvonalra is. Most már nem csak az egyesületnek, de a nemzeti parkba érkezőknek is nyugodt szívvel tudjuk ajánlani ezt az útvonalat is, amit húsvétkor, amikor az az esős idő volt, már ki is próbálhattak az érdeklődők.

Érdemes megnézni a gátakat, amik mentén mindig változik a természeti környezet, amit érdemes megnézni, ami egy nagyvárosból érkezőnek egy csoda, amikor átszalad egy nyúl vagy meg lehet állni az őzek miatt, esetleg rókát, fekete gólyát látnak, mondta.

– Adott volt a nemzeti park túralehetősége, illetve a szakmai oldalról felkészült Tóth Tamás, kerékpárok a nemzeti parkban, illetve a turisztikai egyesületnek. Ez jóval több mint száz kerékpár összesen. A másik oldalon a mi szállásadóinknál pedig ott vannak a turisták. Ezt a két oldalt kell összehoznunk. A turisták kényelmesek. Az ma már kevés, ha azt mondjuk, hogy ott a kerékpár, tessék kibérelni, és kerékpározni amerre gondolja. A nagyvárosból érkező turisták biztonságra vágynak. Nincs meg a kellő helyismeretük, de ha van egy garantált túra vezetéssel, akkor számára már egy komoly ajánlat lehet.

Ezt már Frankó Pál, Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület elnöke mondta, aki ötletgazdaként természetesen részt vett a bejáráson. A Magyar Turisztikai Ügynökségnek nagyon komoly programja van 2030-ig, Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia, jelentette ki a turisztikai szakember.

– Ebben Szarvas környékének nem sok babér terem, de ennek a részeként benne van egy másik program ennek részeként, a Bejárható Magyarország program. Az öt jármódot nevesít, amivel egész MAgyarországot meg lehet ismerni. Ezek közül kettő az, ami a mai napon megvalósulhat, a kerékpározás és a túrakenuzás. Jók lehetnénk még a természetjárásban, van még a lovaglás, ami magas infrastruktúraigényű, de vannak ilyen kezdeményezések is Szarvason. Az ötödik a vitorlázás, ami ki fog maradni errefelé. Mi a kerékpározást és a túrakenuzást szeretnénk meglovagolni.

Hetente egyszer kenutúrát is tudnak ajánlani. A Lapátolás Bikazugba elnevezésű bemegy a keskeny ágra, mígy az Evezővel a történelmi Magyarország mértani középpontjához pedig a mértani országközéphez, a Malomhoz.

A kenukaland főpróbáját a várható időjárásra való tekintettel az eredetileg meghirdetett május 16-i időpont helyett 2018. május 23-án, szerdán, 14 órakor tartják, amire nem csak a szállásadókat, de az érdeklődőket is várják. A helyek száma korlátozott, ezért jelentkezni itt lehet. A három óra időtartamú túra során a részvevők szakvezetéssel a holtág legtermészetközelibb illetve kultúrtörténeti emlékekben gazdag szakaszán evezhetnek.  A túravezető Tóth Tamás lesz.

Tehát a találkozó szerdán a KMNP Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban 14 órakor!

Samu Tamás

Hétvége: Felemás siker a Szarvasi TC OB III-as teniszcsapatánál

Csodák az Ótemplomban