Menu
in , ,

Kuli Pisti is ezüstérmes Szegeden

Kuli István (hátul)

Kuli István (hátul)

Két magyar egység is bejutott a ma 13:10-kor elrajtolt a hétvégén Szegeden rendezett I. Gyorsasági Világkupa K4 férfi 1000 méteres döntőjébe. A 3. pályán az “A” egységnek kikiáltott Somorácz Tamás, Tótka Sándor, Mozgi Milán és Molnár Péter alkotta hajó állhatott a rajtgépbe. A 9. pályáról startoló “B” hajóban Birkás Balázs, Dudás Miklós és Balaska Márk mögött a leghátsó ülésben ott volt a szarvasi Kuli Pisti.

Egy bitangerős mezőny jött össze, ahonnan talán csak a németek hiányoznak, jelentette ki a közvetítés riportere a futam résztvevőinek a bemutatása után, de még a start előtt.

Pistiék nagyon jól kapták el a rajtot, talán a spanyolok után a legjobban. Félő, hogy egy túltolt rajt megbosszulja magát, de a szarvasi érdekeltségű egység 250-nél már egyértelműen vezetett. A komplett lelátó felállva figyelte a nagyon szoros befutót, ahol a spanyolok vitathatatlanul nyertek, a gép pedig a hármas pályán evező magyarokat hozta másodiknak. A lassítást követően a végleges eredménynél azonban már Kuli Pistiék kerültek az ezüstöt érő helyre, és kevesebb mint három tizeddel maradtak le az abszolút esélyesnek kikiáltott spanyol hajótól.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány jó kezdetnek nevezte a második és a harmadik helyet. A feladat, hogy a nyolc versenyző legjobb kombinációjának megtalálásával egy dobogós négyest hozzanak össze. Mi meg szurkoljunk, hogy ebben az egységben ott lesz Doxi neveltje, Kuli Pisti is!

Pisti pedig elkezdheti lakattal zárni a kulacsát.

Tegnap Bodonyi Dórinál elmaradt: őt Szentandráson Pálinkás András, Szarvason Nyerges Attila edzette.

A verseny után a reklámblokkból kiderült, hogy május 17. és 23. között egy másik szarvasi is versenyben van a magyarok kegyeiért. Ő pedig régi ismerősünk, a Szarvasi SZV-612-es espresso kávéfőző.

Exit mobile version