Menu
in , ,

Tanévzáró és ballagás a Fő tériben

Májustól a gyerekek mindennapos kérdése: „Meddig kell még iskolába járni?” Aztán egyszer csak vége. Még föl sem eszmélünk a sok munkából, máris itt a búcsú. Megint elsuhant egy év. Díszítjük a folyosót, a termeket, közben nyolc esztendő emlék-mozaikjait rakosgatjuk. Aztán elérkezik a nap, amikor útra bocsátjuk végzős diákjainkat…

„Mert minden évben egy napon felbőgnek a friss motorok”

„Te kócoshajú ifjú pilóta! Te magabiztos, nótákkal teli,
robbanó szavú, türelmetlen! Mi lesz belőled odafenn?”

/Jobbágy Károly: Az elhagyott repülőtér/

A Himnusz közös eléneklése után Rejtő Csaba igazgató úr köszöntötte a vendégeket. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Kovácsné Dr. Kalmár Edit, a Tehetség és Siker Alapítvány alapító tagja, Gombár Györgyné, Szarvas Város Önkormányzata képviseletében   Jónás Jánosné, a Békés Megyei Roma Önkormányzat elnöke,  Romhányi Tiborné, Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, Sebők László, a szülői munkaközösség elnöke. A műsorban Détár Boglárka, Pekárik Gábor és Kendra Tamás 8.b osztályos tanulók egy-egy verssel búcsúztak, két dalt hallhattunk az énekkar előadásában. Sebők Dániel harmonikajátékával köszönt el az iskolától. Ezután az igazgató úr szólt a ballagókhoz, külön köszöntve a 8.a osztályt és Bátor Györgyöt, valamint a 8.b osztályt és Petőné Babinszky Ágnest, kiemelve a két osztályfőnök mindenre odafigyelő gondoskodását. Megköszönte a két osztály alsós tanítóinak, – Sztrehovszki Katalin, Szenes Jánosné, Litauszky Zoltánné és Kerti Éva – áldozatos munkáját is. A vendégek közül Gombár Györgyné mondott útra való gondolatokat a nyolcadikosoknak. Több tanuló vehetett át iskolai és alapítványi jutalmat jó tanulmányi- és versenyeredményéért. Czinkoczki Nikol (1.a) Balogh Laura, Lakatos Lehel, Mócz Milán (3.a) Romhányi Mercédesz, Kovács Zsófia, Kozák Anna Piroska, Török Luca (4.a), Balogh Amanda, Radics Róbert, Ökrös Márk (6.a), Uhljar György, Kozák Levente, Borbély Máté (7.a).  Bakró Dorina (8.a) kapta meg Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának ajándékutalványát, amelyet egy oklevéllel Romhányi Tiborné adott át. Iskolánk IV. korcsoportos labdarúgó csapata a  Kisiskolák megyei döntőjén 3., a diákolimpia megyei elődöntőjében szintén 3. helyet szerzett. A csapat tagjai közül Farkas Roland (8.a) játékáért alapítványi elismerésben részesült. A Városi Diáksport Bizottság a legjobb góllövő címet Balogh Leó (8.a),

a legjobb mezőnyjátékos címet Farkas Róbert (8.b) osztályos tanulónak ítélte. A fiúk az ajándékot – egy-egy  futball-labdát – Bencsik Jánostól, a bizottság elnökétől vehették át. A 8.b osztály ballagó diákjai első osztályos koruktól aktív résztvevői voltak az iskolai rendezvényeknek, felsős éveik alatt szinte valamennyi ünnepi műsorban szerepeltek, tagjai voltak az énekkarnak. Alapítványi dicséretben részesült Farkas Kristóf. Détár Boglárka és Pekárik Gábor átvehette dr. Sonkolyné Bagi Katalin, a Tehetség és Siker Alapítvány Kuratóriuma tiszteletbeli tagja személyes ajándékát is. Lustyik János, Sebők Dániel és Kendra Tamás levelezős és tanulmányi versenyeken elért eredményeikért a könyvutalványon kívül egy-egy karórát is kaptak, amelyet Babák Mihály, Szarvas város polgármestere ajánlott fel. Iskolánk nevelőtestülete és a Tehetség és Siker Alapítvány Kuratóriuma a 2010/11-es tanévben elhunyt igazgatónőnk emlékére létre hozta a Kalmár Magdolna-díjat, amelyet a legsokoldalúbb, legeredményesebb nyolcadikos tanulónak ítélhet oda. A 2017/18-as tanév díjazottja Csonka István Vajk (8.b), aki nyolc éven át kiemelkedő tanulmányi eredménye mellett matematika-, informatika-, helyesírási-, könyvtárhasználati- és természetismereti versenyeken ért el rangos helyezéseket egyénileg vagy csapattársaival. A díjat Kovácsné Dr. Kalmár Edit adta át. A jutalmazások után Rejtő Csaba és a búcsúzó osztályok osztályfőnökei köszönetet mondtak azoknak a szülőknek, akik nyolc éven át segítették az intézmény munkáját: Hrncsjár Krisztiánné, Szabó Andrea, Kovács Éva, Lustyikné Hován Piroska, Détár Csilla, Pálinkás Krisztina és Sebők László. Az ünnepséget A Pál utcai fiúk című musical részletével a 4.a és a 7.a osztály közös előadása zárta, amelynek végén – hagyományainkhoz híven – a hetedikesek felengedték a léggömböket, jelképesen elengedve ezzel ballagó társaikat. A bizonyítványosztás után kiürült az épület, elült a gyermekzsivaj. Reméljük, a közös élmények emléke sokáig megmarad:

„Te aki szállsz fejem felett, ne felejtsd el az első leckét, a riadt, kezdő éveket.
Míg téged világűrbe von korunk süvítve, gondolj majd rám,
ki akkor is ott, lent leszek még, ott az iskolaudvaron.

Számon kopott szavak kopognak, s rovom a kört a megszokottat.
S mert az idő nem szekér, vénhedt, hanem rakéta – felragad,
ha találkozunk – megtörténhet – billentsd meg majd a szárnyadat…”  /Jobbágy Károly: Az elhagyott repülőtér/

Jani Erzsébet

Exit mobile version