Menu
in , ,

The end: Az utolsó éjszakai kosár következik

Egyre inkább beépült a köztudatba a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Petőfi utcai sportcsarnokba szervezett éjszakai tornasorozata, amire a szervezők nagy örömére egyre több és lelkesebb csapat jelentkezett.

Legutóbbi megmozduláson – ami újra a foci kedvelőinek szólt – 10 csapat jelentkezett, ebből 2 gyerekcsapat.

A gyerekcsapatok: AprÓriások és a magukat szerényen csak Real Madrid Juniornak nevezők két körben döntötték el, kinek jut a képzeletbeli dobogó csúcsa és kinek kell megelégednie a második hellyel. Levezetésképpen a gyerekek játszottak egy-egy felnőttcsapattal is, így számukra élményekkel teli torna csak este 10 órakor ért véget.

A felnőtt kategóriában induló csapatok teljesen vegyes összetételűek voltak, de már sok visszatérő ismerőst üdvözölhetünk közöttük.

A csapatokat két csoportban selejtőztek:
A csop: AC Madrid, Csűdi Suhancok, Tanoda, SzVÖ
B csop: Lowland Deers, Sendülüdű, SelejtKlub, Rádbízom

Mindkét csoportban volt egy-egy olyan csapat, a Csűdi suhancok és SelejtKlub, akiknél igazolt játékosok is szerepeltek, így nem kerültek értékelésre, ők csak a játék kedvéért érkeztek. Az eredeti csoportgyőztesek helyett így a második és harmadik helyezettek játszattak a dobogóért.

A felnőtt csapatok közül végül abszolút győztesnek az SZVÖ (Szarvas Város Önkormányzat) csapata, második helyen az Alföldi Szarvasok (Lowland Deers), a bronzhelyet pedig a Sendülüdű csapata szerezte meg az AC Madriddal játszott mérkőzésben nyújtott teljesítménye után.

Emléklappal távoztak a tornáról a Tanoda, Csűdi Suhancok, SelejtKlub és Rádbízom csapatok.

Gyerek: 1. Real Madrid Junior, 2. AprÓriások

Felnőtt: 1. SZVÖ, 2. Lowland Deers, 3. Sendülüdű

Emléklap: AC Madrid, Selejtklub, Csűdi Suhancok, Tanoda, Rádbízom

A torna utolsó eseményeként pénteken 19 órától ismét a kosárlabdáé lesz a főszerep a Petőfi utcai csarnokban.

Exit mobile version