Menu
in , , ,

Kedvenceink a víz fölött – Misa és Dani

Ragány Misa, a háttérben Puskás Dániel

Ragány Misa, a háttérben Puskás Dániel

Csütörtökön este a Kedvenceink a víz fölött programban elsőként Ragány Misa és Puskás Dániel lépett közönség elé. Misát Szarvason nem kell bemutatni, hiszen a Békéscsabai Jókai Színház színészeként évek óta jelen van a Vízi Színház produkcióiban. Ám az utóbbi időben a Cervinus Teátrum is számít színészi képességeire, mind prózában, mind dalban. A 2017/2018-as évadban Békéscsabán emlékezetes volt az Ősvigasztalásban és a My Fair Lady-ben alakított szerepe, de játszott más előadásokban is. A Cervinusban a Hotel Menthol Bringa valamint az Ármány és szerelem Wurm szerepe is jelentős és felejthetetlen alakítása. Csütörtökön este természetesen musical énesként lépett színpadra.

Puskás Dániel Budapestről érkezett Békéscsabára. A Színitanház harmadik évfolyamát kezdi szeptemberben Katkó Ferenc osztályában. A Békéscsabai Színitanházasok sok előadásban játszanak, így látható volt a Szellemúrnőben, a Születésnapban és a My Fair Lady-ben is, amelyben két este is eljátszhatta Balázs Csongor által megformált Freddy szerepét. Csütörtökön olyan musicalekből is szeretett volna énekelni, amelyek kevésbé ismertek.

A fiatal művészek estjének címe: Mutasd, mit érsz! E dallal kezdték a kirobbanó estét. A dal a Rent című musicalből Miklós Tibor fordításában szólalt meg. A kettős után felváltva énekeltek, de közben azért közösen is színpadra léptek. Bár voltak lassúbb dalok, az előadás végig lendületes volt.

Ragány Misa szívemhez két nagyon közel álló dalt is hozott, az egyik valamikor nagyon régen Bobby Solo dala volt, ma az Anconai szerelmesek egyik betétdala, a másik a Tolcsvay testvérek Magyar mise című légzetelállítóan szép művéből az Ajánlás. De elénekelte a Valahol Európában című musicalből Miért van című dalt, amit a darabban Hosszú énekel. Misa nagyon jó volt! És igen, hallhattuk a Hotel Menthol Vízparty Twist című dalát és Máté Péter Zene nélkül mit érek én című örökzöldet. Akár ezt a címet is választhatta volna a két fiatal művész. Misa elvarázsolta a közönséget tehetségével, közvetlenségével.

Puskás Dani a Fény év távolsággal hódította meg a közönséget, de hallhattuk Shrek kedves dalát és a Forog a kerék című fantasztikus dalbetétet a Sakk musicalből. Elhangzott részlet a Drakulából, a Tarzanból, a Dr. Herzből. A kevésbé ismert dalbetétek nagyon kellemesek, dallamosak, és szövegük is sokatmondó. A közönséget elkápráztatta a fiatal színművész, feltehetően láthatjuk még a Vízi Színház színpadán énekelni, játszani.

Közös dalaik a KFT vidám dala az Afrika, amivel a közönséget próbálták megénekeltetni, ám csak egy kicsi lány merte vállalni a mikronba éneklést. Zárásként szintén közösen Azok a boldog szép napok szólt, és még egy nagyszerű dal az LGT Elfelejtett szó című himnuszával búcsúztak a közönségtől.

Végig vidám, jókedvű, hangulatos, lendületes programot állítottak össze, egymás ugratása, beszélgetésük a színpadon lazaságot feltételezett, ám a dalok minőségiek, és énekest próbálóak voltak. Azzal búcsúztak, hogy pénteken és szombaton mindketten újra színpadra lépnek a My Fair Lady-ben.

Az este legszebb dalának szövege Tolcsvai Béla tollából a Magyar Mise 8. dala az Ajánlás

Bizony mondom néktek
én csak zenész vagyok.
Harmóniák között álmodozom.
Eldalolom a gondolatom,
de hogy merre tart a világ, azt nem tudom.

Ha én itt a földön hamis vagyok,
Elfordulnak tőlem a csillagok,
Testvéreim, vigyázzatok,
Ne hagyjon el soha a csillagotok.

Ahogy a mindenségben ott lakik az egység,
Úgy keresem én
magamban a békét.
A szeretetben megtartanám fényét.

S ha majd lépteink nyomát a hó lepi el,
Maradjon a szívetekben számunkra hely.
Menjetek hát békével,
S amit mondunk néktek,
azt higgyétek el!

Galambos Edit

A fotókat Babák Bence készítette.

Exit mobile version