in , , ,

Varázslatos este a Holdfénymulatóban

Június 28-án a Vízi Színház színpadán mutatkozott be a Group’n’Swing Holdfény mulató című swing musicalje óriási sikerrel. „A fergeteges sodrású, élőben megszólaló Group’n’Swing-dalokért Romhányi Áron, a United Együttesből is ismert zeneszerző-zenei producer felel, a rendező Kovács Gábor Dénes, közreműködik a Maffia Swing tánckar.” – áll a szinopszisban.

A színpadon megszólaló zene, tánc, szöveg lebilincselő volt az első másodperctől kezdve. Mihályi Réka és Magyar Bálint a színpadon egyrészt dramaturgilag megírt történetet mondtak, de főleg énekeltek, táncoltak, ahogyan egy musical szereplői. A különlegesség a zene, amit a Group’n’Swing élőben játszott bravúrosan, akik bekapcsolódtak a prózai dialógba. A nagy létszámú tánckar is hozzájárult a sikerhez, és néha szintén szóhoz jutottak. Ami csodálatossá tette az az, hogy mindannyian láthatóan örömmel voltak színpadon, amit átadtak a közönségnek. Már ez is elég lett volna a sikerhez.

Ám az első felvonás közepén eleredt az eső, ami a színpadot is vizessé tette. A közönség nagy része nem mozdult, mert rabul ejtette a színpadról áradó varázslat, így a szereplők – és főként a táncosok bizony csúszós színpadon táncoltak, ennek ellenére mosolyogva, teljes „bedobással” fejezték be az első felvonást, közben az eső is elállt. A szünetben a Szinitanházas hallgatók szárazra törölték a színpadot. (Köszönet érte!) A táncos lányok a második részben már cipő nélkül tértek vissza, és így táncolták végig az előadást. Az, hogy nem fejezték be az első felvonás után, múlott a közönségen, akik nem engedték el az élményt, amit kaptak a színpadról, akarták látni, érezni a varázslatot, és múlott a fellépőkön, hogy meg akarták tartani azt. A két akarat még nagyobb összhangot hozott létre a fellépők és a közönség között, így nem is lehetett kérdés az óriási siker. A közönség előadás közben is sokat tapsolt, de végére szűnni nem akaró tapssal köszönték meg az előadást. Valóban varázslatos este volt!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Rendőrautó balesete a 44-es számú főúton Szarvasnál

Kecsegetelepítés a Dunába