Menu
in , ,

A kiemelt turisztikai térség besorolásért dolgozik a Körös-menti TDM

– Jóval korábban indult be a szezon és jóval több vendég érkezik, mint az előző években – jelentette ki Bogdán Tamás. A Körös-menti TDM elnöke  Körös Televízió Nap mint nap című műsorában arról beszélt, hogy kora tavasztól késő őszig találnak a vendégek olyan turisztikai látványosságokat, amelyek miatt érdemes felkeresni ezt a térséget. S bár a város főként szabadtéri programokat kínál, ezek mindegyike látogatható főszezonon kívül is, sőt, bizonyos attrakciók kellemesebb kikapcsolódást nyújtanak ezekben az időszakokban.

A számokról szólva elmondta, a 2011-es adatokhoz képest (39672) a vendégéjszakák számát sikerült a tavalyi évben megháromszorozni (136945), amit a bevételek is jól tükröznek. 2011-ben ez 9029 ezer Ft-ot jelentett Szarvas és Békésszentandrás vonatkozásában, 2017-re a szám 24600 ezer Ft-ra emelkedett. Ezt elsősorban a Körös-menti TDM munkájával, az attrakciófejlesztésekkel és a kedvező gazdasági környezettel magyarázza. Hozzátette, emellett az utóbbi években nagyon sokat szépült a város. A városrehabilitációnak köszönhetően megújult a település központi része, s az ideérkező látogatók elismerően beszélnek az itt élők kedvességéről, vendégszeretetéről is.

Az előttük álló feladatokról szólva elmondta, legfőbb céljuk, hogy a térség is bekerüljön a kiemelt turisztikai régiók közé. A Magyar Turisztikai Ügynökség mindeddig öt ilyen térséget határozott meg, nem kizárólag földrajzi szempontok alapján. Másfél év elteltével azonban azt látják, hogy még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, és folyik a küzdelem a megnövekedett infrastrukturális fejlesztésekért és az anyagi forrásokért.

– Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy ez nem csupán politikai alapon és megfelelő lobbierővel dől el, hanem komoly szakmai munkát is fel kell mutatni. A turisztikai ügynökség különböző számokat vizsgál annak megállapítására, hogy az adott régió alkalmas-e erre a szerepre. Az egy más kérdés, hogy mi nem várunk arra, hogy bennünket kiválasszanak, hanem a TDM teljes legénysége azon dolgozik, hogy minél ismertebb legyen a régió az ideérkező vendégek és az ügynökség vezetői körében. Minden olyan szakmai konferencián részt vesznek, ahol találkozhatnak az érintettekkel, és megragadják az alkalmat, hogy kicsiny térségünket a döntéshozók látókörébe helyezzék – részletezte legfőbb törekvésüket.

Mihály Mariann TDM menedzser úgy érzi, munkájuk gyümölcse kezd beérni. Ezt jól fémjelzi pl. az is, hogy amíg az első években ők keresték a forgatóstábokat, addig mára ez megfordult. Az elektronikus, nyomtatott és az online média munkatársai folyamatosan eljutottak az egyesülethez, ill. két bloggerrel is szoros kapcsolatot ápolnak. Júniusban a Magyar Újságírók Szövetségének gasztrocsapatát fogadták, akikkel megismertették a helyi termékeket és termelőket.

– Nagyon szerények vagyunk. Mindenki csak szabadkozott, hogy milyen kicsiben dolgozik, holott nem is tudják, hogy milyen értéket tart a kezében. Úgy gondolom, hogy ahhoz, amit ők csinálnak, semmit sem kell hozzátenni. Csak meg kell mutatni a vendégeknek – világított rá a térségben rejlő további lehetőségekre.

Hozzátette, a személyes kapcsolatok mellett minden online lehetőséget megragadnak a térség népszerűsítésére, ill. több kiállításon is bemutatkoznak. Legközelebb augusztus 29-én egy szerbiai településre látogatnak el, ahol egy magyar napon vesznek részt.

Tapasztalataik azt mutatják, hogy a térségbe érkező vendégek három nagy csoportra, a családokra, nyugdíjasokra és az identitásturistákra – a városhoz valamilyen szálon kötődőkre – oszthatók. Mellettük egyre több az olyan fiatal, akiket a kézműves sörfőzdék világa vonz a vidékre. Az itt élők és a többi nyaraló érdekében ezért a települési önkormányzat április 16-i testületi ülésén módosította a környezetvédelemről szóló 38/2000. (XI.16.) rendeletét, különös tekintettel a környezeti zaj elleni védelemre. (A Csendrendelettel részletesen külön cikkben foglalkozunk.)

Az idei szezon újdonsága a segway kölcsönzési lehetőség. A kétkerekű elektromos eszközök egy szentesi kapcsolat révén kerültek a városba, és kb. két hete bárki számára kipróbálhatóak.

Exit mobile version