Menu
in ,

A csapatjátékos Lovász György a Szarvasért Alapítvány idei díjazottja

“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is, valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted!” kezdte köszöntőjét Závogyán Judit Albert Schweitzer mondataival pénteken a Bál a víz felett jótékonysági esemény nyitányaként.

– A mai fiatalok között rengeteg tehetséges gyerek van. Sajnos nem mindenki kapja meg azt a lehetőséget, hogy a tehetségét kibontakoztassa. Mi évről-évre egyre több fiatalt tudunk támogatni az önök segítségével. Jelen pillanatban tizenöten, csak az elmúlt évben öten kapták meg ezt a támogatást a közreműködésünkkel az önök jóvoltából – folytatta köszönőgondolatait a “Szarvasért” Alapítvány elnöke.

Reményét fejezte ki, hogy azok, akik megkapják ezt a segítséget, majd ha olyan helyzetbe kerülnek, maguk is támogatni fogják az utánuk következőket.

– Ha a Jóisten megadja az embernek azt a lehetőséget, hogy segítsen azokon, akik megszorultak, akiknek gondjuk van, jó dolog. Jót tenni, segíteni másokon, az tényleg polgári dolog – csatolt vissza Závogyán Judit korábbi, a polgári Szarvasra utaló mondataihoz köszönetében Babák Mihály polgármester, a bál fővédnöke.

A rövid protokolláris részt követően Petneházi Andrea révén fény derült az idei év kitüntetettjének kilétére. Komlovszky Szvet Tamás alkotását, a Szarvas-szobor kicsinyített mását ezúttal az idén 30. közszolgálati évét töltő Lovász György vihette haza, aki 6. danos karatemester, és város karateéletének majd négy évtizede meghatározó alakja. Hosszú méltatása után senkiben sem maradt kétség, hogy méltó a díjra.

Köszönőmondataiban Lovász György elmondta, hogy hiába tölt be vezető tisztséget hivatalában és a karateszövetségnél is, mindkettőben ő csak egy csapatjátékos. Utolsó, meghatottságban már elcsukló hangon elhangzó mondatában megköszönte a családjának, hogy elviselik azt, ami ezzel jár.

Az egyesület a bál teljes bevételét a szarvasi fiatalok továbbtanulásának segítésére fordítja. Ahogy az Závogyán Judit szájából elhangzott, csak tavaly öt fiatal első egyetemi évét tudták gondtalanabbá tenni a szarvasiak jóvoltából.

Exit mobile version