Menu
in , , , ,

Fergeteges vízparti twistparty

A CervunusFest 11. napján – július 27-én, szombaton – a Vízi Színház színpadán teljes teltházzal mutatta be a Cervinus Teátrum Fenyő Miklós –Novai Gábor Hotel Menthol című musicaljét. A szövegkönyvet Böhm György és Korcsmáros György írta. A rendező Varga Viktor, a Teátrum főrendezője. Az előadás a Magyar Teátrum VII. Nyári Fesztiváljának 8. versenyprogramja.

Hetek óta nem lehetett jegyet kapni erre az előadásra, és ezúttal mindenki el is ment, aki jegyet kapott. Zsúfolásig megtelt a nézőtér, és az első pillanattól érezni lehetett, hogy nagy buli készülődik, hiszen a benti előadások is állandóan pótszékekkel mentek, így várható volt, hogy a Vízi Színházban is hatalmas érdeklődés lesz. Éppen ezért vasárnap is műsorra tűzik a musicalt, amelyre szintén minden jegy elkelt. Szombaton este olyan felszabadultan játszottak a színészek, mintha jutalomjáték lenne számukra az előadás.

A musical elsősorban szórakoztató, nincs mély mondanivalója, a lényeg a zene, amely magával ragad, vagy elandalít, de mindenképpen érzéseket vált ki a nézőkből. A történet mesebeli: két testvér, Zsilett (Polák Ferenc) és húga Frufru (Bardon Ivett) színes, vidám álmot lát. Az álomban szerepel egy sárgaszoknyás lány, aki Zsilettnek, és egy zöld zakós fiú, aki Frufrunak tetszik. Az álomkép valóra válik, hiszen Mike (Nádházy Péter) és a Cicák – Punch (Rigler Renáta), Bambi (Harcsa Boglárka) és Mokka (Tatár Bianka) – megjelennek a fergeteges Ébredj fel Rockandroliával a testvérek szobájában, ezzel benépesül a színpad színész- és táncoslányokkal és fiúkkal, és elkezdődik a háromórás fergeteges buli, amely egyetlen percre sem engedi a közönséget másra figyelni, mosolyra húzódik a száj, dobol a kéz, a láb, és a népszerű dalokat némán együtt énekli a színészekkel. Nincs jobb szó, fergeteges előadást láttunk. A színészek, táncosok olyan munkát végeznek a színpadon, ami nem mindennapi. Táncolni, énekelni, koncentrálni teljes bedobással három órán keresztül, ráadásul lazán, az becsülendő teljesítmény – és még mondja valaki, hogy a színészet könnyű hivatás! De „vedd fel a napszemüvegem” és máris utazhatunk Rockandroliába…

„Vedd fel a napszemüvegem,
Átlátsz vele az Üveghegyen,
Valahol az Óperencián,
Hol az égbolt színe encián
Álomzöld állam hív a szívfrekvencián.

Dobj fel egy napszemüveget!
Látni fogsz egy nagyszerű helyet,
Hol a tenger tükre tökre zöld,
Neonfény sminket ölt a föld,
S felhőből mentolpezsgőt tölt.”

Az egész előadás mesebeli, a szereplők mai szemmel távol állnak a valóságtól, de mindenképpen vannak olyan jellemvonások a figurákban, ami akár mai is lehetne. A színészek mindannyian személyiségüktől távol álló karaktereket formáltak meg, de éppen emiatt tehették meg, hogy hatalmas energiával voltak jelen a színpadon, ami megmutatta azt az életérzést, ami a kort jellemezte, amelyben a dalok születtek, hogy az teljes egészében valósággá váljon az előadás idejére. A színészek többsége végig színpadon van, mindenki nagyon nagy elismerést érdemel, mert nem kis teljesítmény, amit produkáltak a színpadon.

Polák Ferenc –Zsilett megformálója– önmagát kereső fiú, aki próbál másoknak is megfelelni. Ami tetszett játékában az a gyerek és felnőtt keveredése, ami egy még nem felnőtt fiúra jellemző. Zsilettnek még meg kell tanulnia önmagát elfogadni, olyannak, amilyen. Polák Ferenc olyan energiával volt jelen a színpadon, amely átragadt a közönségre és vitt magával mindenkit.

Frufru, a szeplős, szemüveges, magát csúnyának gondoló lány is ki tud nyílni, és meg tud szépülni, ha van kiért, ha a másik nem a külsejét, csupán a lelkét látja meg benne. Ivett szárnyalt a színpadon, kedves, bájos és színészileg tökéletes alakítást nyújtva. Az Álomból valóság című dalt szívbemarkolóan énekelte. A dal közben megjelenített csodálatosan szép táncálomképet –, amelyet Magyari László koreografált – Tóth Eszter és Magyari László előadásában láthattuk.

Ragány Misa Bringa alakját bravúrosan építette fel, a csetlő-botló, „tiszta ideg” fiú megnyugszik az előadás végére. Misa alakítása ragyogó, olyan fiút láttunk a színpadon, aki beleillik a mesébe, de akár köztünk is élhetne. Misa kinyílik a színpadon, különleges színfoltja az előadásnak.

Szemerédi Bernadett Klipsz figurája is mesebeli, olyan lányt vitt színpadra, aki pontosan tudja, mit akar elérni. Bernadett „dögös nőt” mutatott meg, de minden nőiessége mellett ott volt a lány, aki szeretetre, társra vágyik, de éppen őszintesége, szókimondása miatt nehezíti meg Zsilett számára a közeledést. Szemerédi Bernadett már több arcát megmutatta a közönségnek, ezúttal is kiváló színészi játékkal, önfeledten játszott, énekelt, táncolt.

Mike figurájában Nádházy Péter a megszokott szerepkörétől nagyon–nagyon távol álló karaktert formált meg. A színművész a már eddig játszott előadásokban is bebizonyította, minden szerepet kiválóan eljátszik, ráadásul olyan tiszta, szép hanggal rendelkezik, amivel ezek a dalok új életre keltek, mókázása, „beállásai” emlékezetessé teszik alakítását.

Dósa Zsuzsa ezer arcához még egy, Csacsacsa figurája, aki megmutatja, hogy csak szeretettel lehet élni. A problémákon nem kétségbe kell esni, hanem meg kell oldani, pörög a színpadon, nincs egy szusszanásnyi ideje sem. Jelenete Frufruval, a szerető nővér vagy anya, aki már túl van azokon a csalódásokon, amin a lány éppen keresztülmegy, így együtt tud vele érezni, megérzi, hogy a lánynak most szeretetre van abban a pillanatban szüksége. Dósa Zsuzsa –, csakúgy mint a többiek– jól érezte magát szerepében, „hús-vér” dívát láttunk tőle, aki igazi nő és nagyon is a földön jár, Dósa Zsuzsa alakítása szenzációs, ragyogó!

A három Cica: Tatár Bianka, Harcsa Boglárka és Rigler Renáta –, akik az első perctől színpadon voltak – egyszerre reagáltak, egyszerre mozogtak, mosolyogtak, énekeltek, táncoltak, játszottak, rivalizáltak egymással, nagy koncentrálást igényelt a színésznőktől.

A három fiú, a Teddyk, azaz Tóth Misi, Szelle Szilárd és Dorogi Péter ha nem is az elejétől, de hamar színpadra lépnek, a három fiú önfeledten játszott, énekelt, táncolt, a maximumot nyújtottak mindhárom területen.

Széplaky Géza három szerepet is kapott: Oktánt, a benzinkutast, Cement építésvezetőt és Prézlyt, a minisztert. Testvérek és hasonlítanak egymásra, innen az egy szereplő. Széplaky Géza rövid jelenetiben nagyszerűen, emlékezetesen alakította mindhármat, kitűnő játékával elkápráztatta a közönséget.

A produkció vezető koreográfusa Botta Tibor volt, akinek Magyari László és Gulya István (Mikey) is „besegítettek”. Mindhárman kiváló, fantasztikus munkát végeztek. A tánckar, akiknek szinte állandóan a színpadon kellett lenniük, jó pár gyors öltözésük is volt, tökéletesen kiegészítették a színpadképet, a jelenetek dalaihoz fergeteges táncokat produkáltak, vokáloztak. A tánckar: Balázs Henriett, Balogh Dávid, Barát Enikő, Bereczki Karina, ifj. Csasztvan András, Drahota Albert, Fazekas Döniz, Gulya István (Mikey), Magyari László, Szabó Máté, Tóth Eszter.

Varga Viktor profi előadást rendezett, ahol a színészek, a táncosok, a látvány is kifogástalan volt. A második felvonás díszletébe ezúttal is belekomponálta a rendező a természet adta hátteret, a fákat, a szökőkutat, ahogy az eddigi rendezéseibe is. Ezúttal álomvilágba vitte a közönséget, de néha jó kiszakadni a valóságból, és pár órára elvarázsolódni. A zene még ma is elandalít, felpezsdít, jó hallgatni a kiválóan énekelt dalokat a tökéletes hangú színészek tolmácsolásában.

Nagy Szilvia díszlete most is ötletes, tökéletes – a nagy lapozgatós könyv illet a meséhez. A második felvonásnál a Hotel Menthol háttere a Körös, a fák, és a szökőkút. Nagy Szilvia jelmezi színesek, szépek. A grafikus Zsada. A zenei alapot Novai Gábor bocsátotta a Cervinus Teátrum rendelkezésére

A Cervinus Művészeti Fesztivál egyik sikerelőadását láttuk szombaton este. A közönség szűnni nem akaró vastapssal, ovációval köszönte meg a színművészeknek az előadást, a nem minden napi teljesítményt, amit nyújtottak.

A szombat este sem telhetett el ajándék nélkül a Controll butik 5 db 2.000Ft-os vásárlási utalványt ajánlott fel szombat estére és ugyanennyit a vasárnap esti előadásra. Az utalványokat a székek alá rejtett Cervinusos hűtő-mágnes és a jegy ellenében kapták / kapják meg a szerencsés nyertesek.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

P.S.

Szombaton délután Szarvas Város Napja alkalmából az Evangélikus Ótemplomban Szarvas Város Képviselőtestülete nevében kitüntetések átadására került sor, többek között a Cervinus Teátrum két színművészének Szemerédi Bernadettnek és Nádházy Péternek Szarvas Város Kulturális Életéért Díjat adományozott a képviselőtestület. Mindkettőjüknek a Newjság, és a magam nevében szeretettel gratulálok, további sikereket kívánok.

Exit mobile version