Menu
in , ,

Ágoston Béla, a polohisztor zenész

Ágoston Béla

Ágoston Béla

Ha nem is úgy, hogy Ágoston Béla koncertet, de egy beszélgetés erejéig a Vízi Színház színpadán köszönthették a szarvasiak Ágoston Béla zeneszerzőt, polihisztor zenészt, aki a Szarvasiak a víz fölött című sorozatban volt Szenes János vendége július 26-án, csütörtökön este. A házigazda Zsapkáné Csasztvan Zsuzsa a Baráti Kör elnöke volt.

Ágoston Béla hangszerekkel érkezett a beszélgetésre, elhozta és meg is szólaltatta a dudát, a klarinétot, steel drumot, és brácsát is.

Szenes János faggatta a kezdetekről, amikor a Tessedik Táncegyüttes zenekari kíséretében játszott dudán. A zenész mesélt Dankó Ervinről, akitől azt az élményt kapta, hogy egy izzó a zene ritmusára villog, ez nagyon „felvillanyozta” és hatással volt rá.

Szenes János Ágoston Béla számos formációinak számát kérdezte, amire Ágoston Béla azt válaszolta „talán 20 körüli a formációk száma”. Nemrég jött haza New Yorkból, ahol egy Magyar Színházi Fesztiválon vett részt, amely keretében egy közös koncert szervezésben segített amerikai zenészeket közös játékra felkérni magyar zenészekkel, és természetesen játszott is a fellépésen.

Több, mint 70 színházi zenét szerzett, több díjat is kapott. A 8. Európai Animációs Játékfesztivál legjobb zeneszerzője lett.

Beszélt a Zuboly zenekarról, amely 2004 óta létezik, és működik, és a zsinagógai koncertekről is. Szenes János kérdezte a Cigánybáró című zene etnoperettről is, amely 2005-ben az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában volt látható Szarvason. Ágoston Béla elmondta az etnoperett szó az ő kitalációja, a strauss-i zene úgy megfogalmazva, hogy újszerű zene, az operett hagyományait őrizve szólaljon meg.

Amiről nem esett bővebben szó az etno zenei stílus, amely Ágoston Béla zenei munkásságának fontos része, aki többstílusú etno zenét játszik. A Zuboly zenekar például broken etno stílusú zenét ad elő, amely a hiphop és a népzene keveréke, amit szintén Ágoston Béla talált ki, de a Kispál és a Borz dalaiból készített átirata is etnós és még lehetne sorolni. A lényeg, hogy a zene „fogyaszthatóvá” váljon, értékei mégis megmaradjanak, ez két stílus ötvözésével érhető el, értő zenész által. Felismerhető az eredeti dallam, mégis valami teljesen új dolgot kap a hallgató, ami csodálatos zene, teljesen új élményt ad.

Az egy óra nagyon gyorsan elszaladt, és búcsúzni kellet a szarvasi születésű művésztől. Remélem egyszer zenészként, zenészekkel a háta mögött is állni fog a Szarvasi Vízi Színház színpadán Ágoston Béla és örömzenét hallgathatunk, láthatunk tőle, ami jellemző a zenészre, hiszen a zene körül forog az élete.

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version