Menu
in , ,

Kenumaraton 2018: 21 kilométer a perzselő hőségben

A 2018-as Kenumaratonon

A perzselő augusztusi napsütés nem igazán kedvez a vízisportok kedvelőinek. Szombaton a szarvasi Kenumaraton résztvevői számára is alaposan feladta a leckét a forróság, noha a 21 kilométeres táv teljesítése lényegesen kedvezőbb időjárási viszonyok között sem hétköznapi kihívás. A szervező Cervinus Teátrum előzetes hírverése kiválóan sikerült, visszatért a régi idők népes mezőnye és nagyszerű hangulata a helyi kajakosok Vízitelepére, nem mellesleg a korábbi körrekord is megdőlt.

Ez utóbbi a Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Öreglaki Gábor négyes nevéhez fűződik, amely 1:53:39 óra alatt teljesítette a három szakaszból álló vízitúrát, illetve a Hármas-Körös érintését lehetővé tevő két szárazföldi átkelést, ami különösen sok energiát vesz igénybe.

A start előtti vízi kavalkádot 30 kenu, 8 sup, 2 outrigger és 1 sárkányhajó jelentette, amelyet két részletben indítottak útra. A kenusokat pár perc múltán az egyéb kategóriához tartozó vízi jártasságok követték. Összesen 93 férfi és 40 hölgy résztvevő teljesítette vagy a teljes, vagy a Szivornya fordulóval kiírt, 12 kilométeres távot. A leggyorsabb egységről már esett szó, az utolsónak célba érkező amatőr 4-esnek, „Az Elsüllyeszthetetlen 2” névre keresztelt hajónak 3:34:42 órára volt szüksége a „félmaraton” leküzdéséhez.
Az egyik céges hajóban teljesítette a túrát a nap díszvendége, az öttusa világ- és Európa-bajnok Kasza Róbert, ezzel igazolva, hogy egy ízig-vérig sportember képes más „műfajban” is kimagaslót nyújtani.

A célban az eredményhirdetést követően hagyományosan ebéddel vendégelték meg a résztvevőket. Különdíjat kapott a 65 esztendős szarvasi Védő Pál, mint a legidősebb maratonista, valamint a 8 éves pázmándi Roszik Emília Zsóka, aki éppen az ellenpólust jelentette a kor tekintetében.

A Kenumaraton 21 kilométeres vízitúra, melynek jelentős része a Körös Kákafoki-holtágán zajlik, de a Szivornya és a Békésszentandrási Duzzasztómű között érinti a Hármas-Körös 3 kilométeres szakaszát, így két szárazföldi etap is színesíti.

Végeredmények. Profi 3-as, profi 4-es kategória (5 induló): 1. VB (Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Öreglaki Gábor) 1:53:39 óra, 2. Feri Bá (Balázs Tibor, Jelen Ákos, Détár Levente, Détár Előd) 2:07,55, 3. Bacardi (Kohut Gábor, Altmann Roland, Kiszely Zoltán, Varga Zsolt) 2:16:26.

Céges kategória: (4): 1. Anchor (Kovács Imre, Kovács László, Balog Béla, Litauszki Ádám) 2:40:45, 2. Cipóék (Zuberecz Éva, Maczik Péter, Prifer Tibor, Szitó Zsuzsa) 2:41:14, 3. Cervinus (Tóth Péter, Fábián Judit, Kruchió Tamara, Kasza Róbert) 3:10:43.

Amatőr 3-as kategória (3): 1. Kolo (Metzger Tibor, Gyömbér Zsolt) 2:32:12, 2. Matuzsálem (Körtvélyesi József, Csekő Imre, Roszik Miklós) 3:14:40, 3. Sárga Villám (Bárdics Péter, Bárdicsné dr. Buda Bernadett) 3:27:05.

Amatőr 4-es kategória (9): 1. Öregfiúk (Csilik Attila, Lévai Ferenc, Krasznai Mihály, Hanzel László) 2:11:51, 2. Sendülüdű (Somogyi Róbert, Pálfi Gellért, Medvegy Zoltán, Kalocsai Levente) 2:17:48, 3. Putyin (Szlankó Áron, Gönye Márton, Kondacs Mihály, Kondacs II. Mihály) 2:18:45.

Családi 3-as kategória (3): 1. Zöld Hercegnő (Szebedinszky Péter, Layer Gábor, Szebedinszky-Csernus Olga) 2:47:22, 2. Bamako 09 (Védő Andrea, Védő Erika, Védő Pál) 3:01:02, 3. Rózsási Gyors (Nagy Krisztina, Valach László, Valach Mihály) 3:17:40.

Családi 4-es kategória (4): 1. Technika Háza (Hagymási Balázs, Sipos István, Hagymási Bence, Hagymási Gergő) 2:33:29, 2. Vízimentők (Groditzki Péter, Groditzki Anna, Lázár Dea, Parczen Benedek) 2:51:19, 3. Csíkos Csapat (Roszik Mihály, Roszik Júlia Ida, Nickl Erika, Roszik Emília Zsóka) 3:17:12.

Dragon 4-es kategória (2): 1. Dragon Kings (Jelen Pál, Szirony Zsolt, Ambrus Gyula, Csatári Zoltán) 2:33:02, 2. Szarvasi Sárkánycsajok (Kondacs Sarolta, Rohony Noémi, Uhljar Janka, Varga Adrienn) 2:37:33.

Sup, teljes pálya (2): 1. Megyeri Mihály 3:03:25, 2. Pájer Attila 3:15:04. Szivornya fordulóval (6): 1. Trucz-Uhrin Szilvia 2:28:18, és Székács Viktória Annamária 2:28:18, 2. Oroszi Bertold 2:44:50 és Oroszi-Komenda Judit 2:44:50, 3. Szigeti Anna 3:01:59 és Radics Ferenc 3:01:59.

Outrigger (2): 1. Borbély Csaba 2:59:15, 2. Sztruhár Gábor 2:59:15.

Sárkányhajó, Szivornya fordulóval (1): Árvai Mariann, Benke Ivett, Dombainé Hajdú Zsuzsa, Kiss Brigitta, Kohut Zsuzsanna, Podani Anikó, Szénási Mária, Skorka Andrea, Borbély László, Csépai Pál, Pesztránszki Attila.

Exit mobile version