Menu
in , , , ,

Örömzene Tóth Augusztától és barátaitól

A Vízi Színház színpadán, csütörtökön este Tóth Auguszta Érzések című lemezének bemutatóját hallhatta a sajnos kis létszámú közönség. De aki ott volt, az egy nagyon jó hangulatú örömzene részese lehetett. Tóth Auguszta és zenésztársai olyan energiával és hévvel játszottak, hogy boldogságuk átragadt a közönségre is.

A lemezbemutató koncert 2017 novemberében volt a Nemzeti Színházban. A dalok nagy részének zeneszerzője Pintér Tibor gitárművész, zeneszerző, de Lerch István zeneszerző és Révész Richárd zongoraművész, zeneszerző, is írt dalt a lemezre. A szövegeket Tóth Auguszta írta, amely érzéseit fejezi ki, ahogy a lemez címe is Érzések, és a színpadon is jelen volt, mert a zenészek és Tóth Auguszta szívvel, lélekkel állt közönség elé.

A színpadon a billentyűknél Kovács István, dobon Szemereczky Imre, basszusgitáron Frei György, vokál Hunyadi László színművész, aki önálló dalt is, és duettet is énekelt a színművésznővel, valamint Jármai Edit, aki egy dal erejéig szintén önállóan is bemutatkozott. A zenekar vezetője Pintér Tibor zeneszerző volt, aki szintén szívét lelkét vitte az előadásba.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version