A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság pénteki döntőiben.
Az első győzelem a kajakozó Bodonyi Dóra nevéhez fűződött, aki az 1000 méteres versenyben nyert magabiztosan, s ezzel megszerezte a magyar kajak-kenu sport 200. aranyérmét a gyorsasági szakágban. Később a 29. születésnapját éppen pénteken ünneplő Csipes Tamara és Medveczky Erika kajakos duója ugyancsak 1000 méteren lett első. A harmadik magyar érmet, egy bronzot a kajakozó Nádas Bence szerezte 500 egyesben.
A versenyzőket 28 fok, verőfényes napsütés és erős jobbos oldalszél várta a nemzeti kajak-kenu központban, magyar részről pedig a szolnokiak 24 éves kajakozója, Bodonyi Dóra kezdte a döntős szereplést. Ő tavaly megnyerte az Eb-t K-1 1000 méteren, majd a racicei vb-n ötödik lett. Most magabiztos előfutam-győzelemmel került a fináléba, ahol az éremesélyesek között tartották számon, s ő ennek megfelelően is kezdett. Kétszáz méter után az élre állt, s fokozatosan növelte előnyét, olyannyira, hogy féltávnál már egy hajóhosszal vezetett üldözőivel, az ausztrál Alyssa Bull-lal és az Eb-címvédő német Nina Krankenmann-nal szemben. Miközben riválisai elfáradtak, Bodonyi a hajrát is jól bírta, s végül fölényes győzelmet aratott, s a célban elégedetten csapott öklével a levegőbe.
A magyar kajakosok és kenusok az eddigi 43 gyorsasági világbajnokságon 199 aranyérmet gyűjtöttek, így Bodonyié a kétszázadik győzelem.
“Nagyon ideges voltam, de bíztam benne, hogy mivel egész évben jó formában voltam, ez most is kijön. Egész évben ilyen szélben edzettem és versenyeztem, így tudtam kezelni a körülményeket. Nem tudtam, hogy a kétszázadik magyar aranyéremre hajtok, de nagyon örülök neki, hogy én nyertem meg” – mondta a parton a versenyző, aki még az 500 méteres négyessel is érdekelt lesz a vb-n.
Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti:
Montemor-o-Velho, 2018. augusztus 24., péntek (MTI)
slr \ sjk \ srd \ kpl
MTI 2018. augusztus 24., péntek 18:37