in ,

A kínai testvérváros szerencsét hozó ajándékkal kedveskedett Szarvasnak

Huang Qin, Wuxi polgármestere és Babák Mihály
Huang Qin, Wuxi polgármestere és Babák Mihály

Üzleti és baráti találkozóra érkezett Szarvasra a kínai Wuxi tizenegy fős delegációja pénteken. Mint ismeretes, a két települést több mint három évtizedes kapcsolat köti össze a Halászati Kutatóintézet (NAIK HAKI) révén, amelyet kilenc éve testvértelepülési megállapodással pecsételtek meg. A delegációban részt vett a 6,5 milliós település nemrégiben megválasztott polgármestere, Huang Quin is.

A mindössze félnapos látogatásba programterve nagyon zsúfolt volt. A vendégeket először a Polgármesteri Hivatal épületében fogadták. Rövid informális egyeztetést követően valamennyien átvonultak a NAIK HAKI székhelyére, ahol az események szoboravatással folytatódtak.

Az ünnepség Nádházy Péter, a Cervinus Teátrum művészének kulturális műsorával vette kezdetét, majd dr. Váradi László, az intézet korábbi igazgatója köszöntötte a megjelenteket, akinek osztályrésze volt a távol-keleti országgal való együttműködés kialakításában. Rámutatott, bár Wuxit és Szarvast földrajzilag 8200 km választja el, mégis közel érzik magunkat egymáshoz. A magyarázat a hasonlóságokban rejlik, amelyet a víz, a folyók és az ezeken a területen dolgozók jelentik. 2002-ben a két település kutatóintézetei egy együttműködési megállapodást is aláírtak, melyben olyan kutatásokat irányoztak elő, melyek segítéségével a környezet megóvása mellett egyre több hal termelhető. Közülük kiemelkedik a ponty, mivel ez a faj mindkét országban rendkívül népszerű.

– Az együttműködés nem csak a tudomány és a tudósok szintjén van jelen, hanem az emberi kapcsolatok, a kultúra és a barátság területén is megnyilvánul – zárta előremutató gondolatait.

Huang Qin polgármester beszédében megerősítette, a gazdasági együttműködésen túl fontosaknak tartja az emberi kapcsolatok ápolását is. Ebből kifolyólag két szobrot szeretnének átnyújtani a szarvasiaknak, melyek országukban a szerencsét és a boldogságot szimbolizálják. Mint elhangzott, Dánia és Svédország után Magyarország a harmadik helyszín, ahová ezt az ajándékot eljuttatták, bízva abban, hogy a két város kapcsolatában ezt követően új fejezet nyílik.

Babák Mihály polgármester hangsúlyozta, Kína a gazdasági lendület, a progresszió és a kultúra hazája, s reméli, ezeken a területeken Szarvast is partnernek tekintik.

– Minden Kínához fűződő kapcsolathoz több idő kell, mivel először a bizalomnak kell kiépülnie. Úgy vélem, esetünkben már elérkezett ez az idő. Ennek a jele az is, hogy egy ekkora méretű város polgármestere eljött hozzánk, egy kisvárosba. Személyes megjelenése a bizonyíték arra, hogy valami elkezdődött. Ajándékot is kaptunk, amely a szerencsét és a boldogot fejezi ki, amire szükségünk is van a továbblépéshez – fogalmazta meg kérdésre válaszolva a település első embere.

A szoboravatást követően a találkozó a Szeparé étteremben folytatódott, ahol két szarvasi cég, a Pioneer Hi-Bred Zrt. és a Cool4U mutatatta be tevékenységét. A programot vacsora zárta.

13 ezreddel K4 500-on Bodonyi Dóra világbajnok, Kuli Pisti bronzot hozott

Dombvári Bencével

Dombvári Bence: Nagyon fárasztó önmagam utolérése