in ,

Tizenharmadszor nyílt kiállítás a Művészetek Nyári Táborának munkáiból

Összművészeti tárlatmegnyitóra várták az érdeklődőket augusztus 24-én, amelyen a festészet mellett a vers és a zene is helyet kapott. A Művészetek Nyári Tábora visszatért a kiindulási helyszínére, mivel a falak között készült munkák díszítették a Ruzicskay Alkotóház termeit. A tizenharmadik sorszámmal ellátott tábor július 9-13. között zajlott, az előző évekhez hasonló érdeklődéssel.

A hangulatot a Turna-Barát Tamás, Kiss Szilvia, Korbely István és Kiss Gabriella alkotta együttes alapozta meg, ezt követően Rómer Ilona festőművész Lipcseiné Czifra Magdolna versét osztotta meg a hallgatósággal.

A folytatásban Terhesné Szekera Ilona összegezte az idei tábort. A számokról szólva elmondta, a 27 táborozó között 3 gyermek is volt, a többiek pedig valamennyi korosztályból képviseltették magukat. A magot a Ruzicskay Alkotókör tagjai tették ki, de mellettük a térség több településéről, Budapestről, Szlovákiából, Erdélyből és az ukrán határ mellől is ellátogattak az ihletet adó helyszínre. A résztvevők túlnyomórészt visszatérő alkotókból kerültek ki, de újak is akadtak közöttük. A nyári tábor némi önerő mellett a Tessedik Sámuel Múzeum támogatásával valósult meg. Végezetül köszönetet mondott az alkotótársaknak, akik nélkül a tábor és a kiállítás nem jöhetett volna létre.

Korbely István táborvezető kérdésre válaszolva elmondta, úgy érzi, a tábor minden évben színvonalasabb. A Tessedik Sámuel Múzeum munkatársainak köszönhetően megnyújtották a napokat, és 16 óra helyett egészen 18 óráig alkottak.

– Tematikát soha nem szoktam meghatározni. Mindenki azt csinálja, amihez kedve van, és én abban próbálok neki segíteni. Igyekszem átszellemülni a technikájára és a habitusára, és nem erőltetek rá akadémista szabályokat. Ide mindenki azért jön, hogy örömét lelje az alkotásban, és jól érezzék magukat – vallott a szakmai attitűdjéről.

Szentandrási-Soós Zsuzsanna művészettörténész rendhagyó módját választotta az értékelésnek. Nem átfogóan, felülről tekintett a kiállításra, hanem minden alkotótól egy-egy munkát kiragadva adott betekintést a tárlatba. Bevezetőjében annyit mondott, megállapítható, hogy a képek 90%-a négy téma köré épül. Ezek a ház, a fa, a virág és a nő.

– Mély meggyőződésem, hogy azok az emberek, akik a művészet bármely ágát gyakorolják, erre képesek vagy ezt akarják, kiválasztottak. Alkotni ugyanis nem egyszerű feladat. Elmélyülést, koncentrációt igényel, mégis felszabadító. És ami legalább ennyire fontos, segít feldolgozni a körülöttünk történteket. Azt is mondhatnánk, hogy alkotni az élet egyik legnagyobb öröme – fejezte ki elismerését a művészetek nyári táborában tevékenykedők irányába.

A kiállítás egészen szeptember 23-ig látogatható, a Ruzicskay Alkotóház nyitvatartási idejében.

Székács Sámuel nevét viseli a felújított evangélikus közösségi központ

Molnár Ferenc Szemerédi Bernadett és Timkó János szemével