in , ,

Döntetlen Békéscsabán

A 4. fordulóban Békéscsabán léptünk pályára, az Előre II. számú csapata ellen. A szokatlan (pénteki) időpontnak köszönhetően igen szép számú nézősereg előtt indult útjára a labda.

A 4. percben egy akción belül kétszer adtak munkát a védelmünknek a hazaiak, de helyzeteknek ezeket nem nevezhetnénk. Egy perc múlva Bukor vezette keresztbe a labdát, de lövése a hálótartó vasat találta el, szerencsére kívülről.

A kezdeti nehézségek után magunkhoz vettük az irányítást, ami a 15. percben gólt eredményezett, ekkor Zima lábáról Sztojka elé pattant a játékszer, aki az ötösről a kapu közepébe lőtt. 0-1.

A szerzett gól megnyugtatott bennünket, az ezt követő időszakban többet birtokoltuk a labdát, egyértelműen a második találatra törekedtünk, ami a 27. percben meg is született, Sztojka végezhetett el szabadrúgást 18 méterről, a kecsegtető helyzetből elvégzett lövése után a labda kivágódott a jobb kapufáról, éppen Piti elé, aki egy igazítás után, három méterről a kapuba továbbította azt. 0-2.

A 30. percben egy lepattanót Kriska lőtt nagy erővel kapura 16 méterről, lövését azonban Czinanó szögletre ütötte. Ezekben a percekben felsejlett a keddi kupameccs, amikor a meccs ezen szakaszában, rövid időn belül háromszor sikerült kapuba találnunk, amivel akkor lényegében eldöntöttük a találkozót, nos a mai napon más volt megírva, mert a lilák a 33. percben szépítettek az eredményen, ekkor Lévai ütött ki egy szélről belőtt labdát, és a jó helyen tartózkodó Ilyésnek nem okozott gondot öt méterről a kapunkba gurítania. 1-2.

A 35. percben Lévainak kellett nagyot védenie, amikor Bukor ziccerben lőhetett 12 méterről. A félidő végére a tikkasztó meleg miatt lanyhult kissé az iram, már helyzeteket nem hozott a hátra lévő időszak.

A második játékrészből alig telt el három perc mikor egy bedobást Piti csúsztatott fejjel kapu elé, ahol a jó ütemben felugró Murvai ugyancsak fejjel továbbított, sajnos kicsivel kapu mellé. Ettől eltekintve mintha kényelmesen vettük volna a folytatást, Ilyés 16 méteres lövése ijesztett meg minket az 50. percben, amit Lévai elvetődve védett. Fertály óra kellett mire ráeszméltünk, hogy csak kellene még egy gól a győzelemhez, amihez a 61. percben nagyon közel kerültünk, ekkor Zima ugrott ki középen, de kissé kisodródva, nyolc méterről a felső lécre bombázott.

A 70. percben, egy középen elpasszolt labdából ellencsapást indított a kis Előre, aminek a végén Murvai és Takács szorításában, a hazai támadó egyszerűen beesett a két védőnk közé, és mivel ez a tizenhatoson belül történt Mihálik habozás nélkül tizenegyest ítélt, hát lelke rajta. A letett labdának Ilyés futott neki, de lövését Lévai kiütötte, sajnos éppen Varga elé, aki az elmélázó védelmünket megelőzve a kapu közepébe emelt. 2-2.

A 80. percben Kriskát buktatta Láza a tizenhatos vonalán, ami után Mihálik egy kis gondolkodás után büntetőt ítélt a javunkra. Sztojka vállalta el az ítélet végrehajtó szerepét, de félmagas lövését Czinanó kiütötte, éppen Sztojka elé, akinek ismétlése kapu fölé szállt. A 84. percben még Zima lőhetett 16 méterről, ami után kapu fölött hagyta el a labda a játékteret.

Ezután a meccs után jókora hiányérzetünk lehet, mert most álltunk eddig legközelebb hozzá, hogy három pontot kasszírozzunk a csabai fakó ellen, már az első félidőben megnyugtató előnyt szerezhettünk volna, de egy figyelmetlenség után meccsben maradtak a hazaiak, a másodikban pedig egy újabb (előbb játékvezetői, majd védelmi) hibát követően sikerült az egyenlítés is a részükről. A lehetőség a győzelemre mégis a mi kezünkben volt, egy tizenegyes formájában, amivel sajnos nem tudtunk élni, így meg kellett elégednünk az egy bajnoki ponttal, ezen a átlagos színvonalú összecsapáson. Legközelebb jövő szombaton, hazai környezetben lépünk pályára a Jamina ellen.
Jók: Lévai, Bakró, Piti.

Bcs. 1912 Előre II. – Szarvasi FC 1905 2-2
Békéscsaba, Utánpótlás Központ – 350 néző. Játékvezető: Mihálik Pál (György S., Fehér J.)

Békéscsaba: Czinanó A. – Láza D., Balog Zs. (Balogh S.), Kmetykó M., Borbély Zs., Mácsai L. (Körömi Z.), Gigacz Á. (Varga T.), Nyéki B., Bukor Z., Ilyés T., Zsilinszki M. (Szabó Zs.)
Edző: Brlázs István Gábor

Szarvas: Lévai B. – Murvai D., Bakró G., Takács J., Szikora M., Medvegy Á. (Farkas N.), Zima D., Kiri B. (Viszkok D.), Kriska N., Piti L., Sztojka Á.
Edző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Ilyés T. 33′, Varga T. 70′ illetve Sztojka Á. 15′, Piti L. 27′

Edzői nyilatkozatok:

Brlázs Gábor: – Jól kezdtünk, de a vendégek az első támadásukból megszerezték a vezetést. Nagy dolog viszont, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a mérkőzésbe és a győzelemre is volt esélyünk.

Rétes Pál: – Több fordulópontja is volt a mérkőzésnek, sajnos, mindből rosszul jöttünk ki.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

Rekordösszegű támogatást osztott szét idén a Szarvasért Alapítvány

Farkas Róbert

A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható