in ,

Közel száznegyven gyümölcspárlatot bíráltak a pálinkaminősítésen

Olli Haapanen
Olli Haapanen

Az előző évhez képest jelentősen megszaporodott a Szarvasi Szilvanapokra nevezett pálinkák aránya. Míg tavaly kereken 110 szilva és egyéb gyümölcsből készült nedűt kóstolt végig a zsűri, addig idén 29-cel többel, összesen 139 üveggel volt dolga. Éppen ezért a gyümölcspárlatok esetében kétszer háromfős ítészcsapat indult bevetésre, akik fejenként 46, ill. 47 házias italt kóstoltak végig. Őket Hodálik Pál alpolgármester erősítette, aki vélhetően megpróbált mindkét fronton helytállni.

Mielőtt lerántották volna a leplet az eredményekről, a település második embere tájékoztatta a megjelenteket az értékelési szempontokról. Íz, illat és harmónia alapján egy-egy pálinka maximum 20 pontot érdemelhetett ki, amiből 19-20 pontot kellett elérni az arany minősítésért, de legalább 14-et a bronzért. Hozzátette, minden év hoz újdonságot, idén pl. a gyümölcspárlatok minősítésekor gondolkoztak el azon, hogy a legfinomabb pálinka gazdáját is megilletné egy kupa, illetőleg a „Nap pálinkája” díja.

Folytatva az előző év gyakorlatát, ezúttal is kíváncsiak voltak arra, hogy a nevezők saját vagy vásárolt gyümölcsből dolgoztak-e, ki készítette a cefrét, ill. otthoni vagy bérfőzésről volt-e szó. Egyértelmű következtetésként vonták el, hogy akik maguk főztek, általában sokkal jobb pálinkát hoztak, mint akik főzették, így két kategória közti dilemmázáskor ez esetben a mérleg nyelvét felfelé mozdították el. Emellett ezúttal arra is kíváncsiak voltak, hogy hol történt a bérfőzés. A tapasztalat ugyanis nem egyszer előfordult, hogy jó alapanyagból elő vagy utópárlatos végtermék készült, aminek a hátterében valószínűleg a nem megfelelő főzés állt.

Lingauer János, a gyümölcspálinka zsűri elnöke elmondta, kereken húsz éve jár Szarvasra. Az első évben mindössze 13 pálinkát vetettek össze, s noha az évek múlása a mennyiség megsokszorozódását hozta magával, ezzel együtt meglehetősen nagy arányban jelentek meg a „gyatra” minőségű házi párlatok is, amit folyamatosan szóvá tettek.

– Az idei évben jobbnak ítéltem meg a felhozatalt, mint korábban. Nem voltak annyira gyenge pálinkák. Tavaly több esetben eszünkbe jutott, hogy jobb lett volna, ha nagymama inkább lekvárt főzött volna belőle. Ma viszonylag jónak mondható italokat kóstoltunk, egy-két kiugró csodával – foglalta össze kendőzetlen őszinteséggel észrevételeit.

Göncz Gábor, szilvapálinka zsűri elnöke ellenben kissé csalódottan beszélt arról, hogy a nevezett pálinkát több mint fele mellé nem tudtak minősítést tenni. A leggyakrabban itt is az elő, ill. az utópárlatosság jelent meg, de sajnos olyan is előfordult, hogy egy kóstoláson belül mindkettővel szembesültek. A szigorú ítészek végül 4 arany, 6 ezüst és 12 bronzminősítést hagytak jóvá, s természetesen a jók legjobbika hazavihette a vándorserleget. A legmagasabb minősítést Vincze Ferenc, Demeter Péter, Lapatinszki Sándor és Major József érdemelték ki, közülük pedig Major József főztjét ítélték a legkiemelkedőbbnek. A díjat családtagja vette át.

– Természetesen idén sem maradhatott ki a szilva. Emellett igyekeztem olyan pálinkákat nevezni, amiket eddig még nem. Ilyen volt pl. a feketeberkenye és az áfonya, de hoztam egy málna és egy kökénypálinkát is – árulja el Pljesovszki Tibor, akinek már kétszer sikerült elhoznia a fődíjat, és idei gyümölcspárlatait is arany, illetve ezüst fokozattak jutalmazták. – A szilvám idén nem kapott minősítést, ami azt jelenti, hogy valamit át kell gondolni, és másképp kell csinálni. Majd jövőre újra megpróbálom – tette hozzá bizakodóan.

Érdekességként elhangzott, rendkívül széles volt a nevezett gyümölcsfajták spektruma. A hagyományos barack és körte mellett pl. megnőtt a szőlőpálinkával érkezők aránya. Emellett sárgadinnyéből, meggyből, cseresznyéből vagy szőlőtörkölyből készült kuriózumok is gazdagították a mezőnyt. Lingauer János szerint lehet kísérletezni a különböző cukortartalmú gyümölcsökkel, a kóstolásnál azonban maradéktalanul kiderül, hogy érdemes volt-e. Jó példa volt számára egy sütőtökpálinka, amit eleinte gyanakodva szemlélt, de később az íze teljesen meggyőzte. Nem úgy, mint egy tavaly kóstolt görögdinnyéé, amit azonnal a felejthető kategóriába sorolt.

A gyümölcspálinkák sorában összesen 11 arany, 20 ezüst és 21 bronzminősítést osztottak ki. A legízletesebb nedűk Danis Ildikó, id. Dézsi László, Tóth József, Ignácz János, Góllai László, Borgulya György, Kőrösiné Zvara Mária, Debreczeni Jánosné és Pljesovszki Tibor kezéből kerültek ki.

Gólfesztivált rendeztünk az Erzsébet ligetben

Közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök Szarvason, Békésszentandráson