Menu
in , ,

Már csak néhány szakon tud új növendékeket fogadni a Chován

Szeptember 5-én a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskolába is becsengettek. A régi és új növendékek a Cervinus Teátrum nagytermében gyülekeztek, ahol a Himnusz elhangzása után Brachna Irén igazgatónő osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat.

A rendezvényt megtisztelte Hodálik Pál alpolgármester is. Elmondta, bár az önkormányzat nem fenntartója az intézménynek, a város infrastruktúrájában történik az oktatás, és mindent megtesznek azért, hogy a feltételrendszert lehetőségeikhez mérten fejlesszék. Bízik benne, hogy mivel művészetoktatás segíti a kreativitás kibontakoztatását, és teljesebbé teszi az életet, sokan választják a Chován Kálmán Művészeti Alapiskolát.

Az intézményvezető elmondta, a nyár sem telt eseménytelenül. A zenészek nagyon sok helyen szerepeltek, többen táborozási lehetőséget érdemeltek ki, a táncosok pedig a Tessedik Táncegyüttes 50 éves évfordulóján léptek fel.

A tervek között szerepelnek tanári és növendékkoncertek, folytatódik a legkisebbeknek szóló Zenebona, lesz tánc és dráma bemutató, kiállítások, versenyek, valamint számos felkérésnek is eleget tesznek. Célkitűzésük idén sem változott: szeretnének művészetet szerető, és abban örömet találó gyermekeket nevelni. Utalt az intézmény mottójaként szolgáló Borsos Miklós idézetre, mely szerint a művészet semmire sem való, nem hasznos, semmit sem hoz. De az ad rangot embernek, társadalomnak, városnak.

Örömmel számolt be arról, hogy a tanévben új hangszerekkel gazdagodik az intézmény. Harmincévnyi várakozás után a Kodály-programnak köszönhetően egy marimbához jutottak, de emellett a közeljövőben pianínó, klarinét, trombita, gitár és egyéb digitális hangszerek is érkeznek.

A hagyományokhoz híven bemutatkoztak a pedagógusok is. Az előző évhez képest mindössze egyetlen személyi változást hozott az új tanév: egy év kihagyás után a néptáncot ismét ifjabb Csasztvan András fogja oktatni.

– Az elmúlt években sem szakadtam el teljesen a várostól, hiszen rendszeresen közreműködtem előadásokban, és a Tessedik Táncegyüttesben is ténykedtem. Most úgy hozta a sors, ismét megkerestek, mivel Móricz Bence hivatásos táncosként szeretné magát kipróbálni. Kötődöm a táncosokhoz, bármilyen korúak legyenek, ezért szívesen vállaltam a felkérést. Bár sokan inkább a táncos oldalamat ismerik, igazság szerint már a 2007/08-as tanévben tanítottam Szarvason, később pedig több településen is. Sok tapasztalatom van, és az összegyűjtött tudást igyekszem a felnövekvő generációnak is átadni – foglalta össze a váltás hátterét a régi-új táncpedagógus.

Hozzátette, bár a tanév már hivatalosan megkezdődött, várja a néptánc iránt nyitott fiatalokat, aki még bekapcsolódhatnak a munkába. Emellett már csak néhány szakon vannak szabad férőhelyek, amiről telefonon vagy személyesen az intézmény székhelyén, a Fő téri Általános Iskolában lehet felvilágosítást kérni.

Brachna Irén nyomatékosította, az első félévi térítési díjakat mindenkinek október 15-ig kell befizetni, de lehetőség van részletfizetésre és számos kedvezmény igénybe vételére is.

– Minden kezdet nehéz, de kitartás, és higgyétek el, hogy az út végén sok szépség vár mindenkire – fogalmazta meg útravalóul, sok sikert és örömöt kívánva a kezdődő tanévre.

A tanévnyitót Szabó Kornél, Mester Dóra és Kiss Virág zenével is idézetekkel színesítették. Köztük elhangzottak a Márai által megfogalmazott gondolatok is, mellyel az intézmény is azonosul:

„A természet csodáján túl van még valami, ami többlet. Az ember adott a természethez még valamit; csak ő, az ember, megtetézte az Alkotást alkotással, melyek gyűjtőneve a művészet. A tenger, a völgy, az erdő, a folyó, a síkság, minden föltétlen. De Bach egy fugája, Rilke egy verse, Cranach, vagy Goya egy képe, Palladio egy épülete, Goethe egy gondolata, Phidias vagy Rodin egy szobra az ajándék, melyet az ember, csak ő, egyedül az összes élőlények között, tulajdon akaratából hozzáadott a világ csodálatos művéhez. S csak ez számít az ember számára: a művészet. Minden más csak létezés, anyag és erő kölcsönhatásának ütemes vegyülete.”

Exit mobile version