Menu
in , ,

Néma csenddel kezdődött a Hunyadi mérkőzése

Egy hete elhunyt edzőjük, Varga László emlékére egyperces néma csenddel emlékeztek a Hunyadi sportolói és szurkolóik szombati Dévaványa ellen vívott mérkőzésük előtt. A csapatot a kispadról Virág Imre, a pályáról Sajben Gábor koordinálta.

A 23. percben Barna Tamás jobbról kis szögből lőtt Szabó Zoltán mellett a hálóba, ezzel megszerezte a ványaiaknak a vezetést. Alig negyedórával később egy rossz kapusfelszabadításból a vendégekhez került a labda, amit egy passz után a kapuban kötött ki. Szerencsére a partjelző zászlaja jelezte, hogy a gól les miatt nem gól.

Két ellentétes félidő után a másodikban a csapaton látszott a győzniakarás. Vendégek kihagytak egy ziccert, amit a Hunyadi kapusa hárított. A meccs végéhez közeledve a 84. percben Sajben Gábor kapott nagyszerű labdát Bódai Nándortól, amit a rutinos játékos gólra váltott (1–1).

– Sajna azt hittük hogy legalább 1 pontot itthon tartunk, de jött a csattanó, egyenlítő gólunkra 2 percre jött a válasz. Egy szöglet után rosszul osztottuk le a játékosokat, így sajnos volt egy ember aki üresen érkezett és fejelt a kapuba – nyilatkozta a mérkőzés finiséről Virág Imre.

Sajnos az idő rövidsége miatt maradt is ez 1–2 az eredmény.

Békésszentandrási HMSE – Dévaványai SE 1–2 (0–1)

Hunyadi: Szabó Zoltán – Kiss Mátyás, Kozák Balázs, Borgulya János, Tasi Norbert, Filyó Tamás (57′ Szabó Máté) -Sajben Gábor, Bódai Nándor – Lós István, Gulyás Ádám, Tasi Kristóf (65′ Uhljár Szabolcs)
Csere: Babák Zoltán, Kiss Tibor, Olasz István

Exit mobile version