in , ,

Fordított és elvitte a három pontot a Szeghalom

Ezen a hétvégén a 8. fordulót teljesítették a megyei élvonalban a csapatok, ebben a körben a Szeghalmi FC-t fogadtuk hazai pályán. A két együttes pár hete a Magyar Kupa megyei selejtezőjében már összecsapott egymással, akkor nagy csatában döntetlenre végeztünk velük, de a tizenegyes párbaj után mi örülhettünk a továbbjutásnak. Most sem ígérkezett könnyűnek a találkozó, a nyáron remekül erősítő sárrétiek ellen.

Az első említésre való esemény a 8. percben Sztojka előtt adódott, de lövése egy védőről felpattanva szögletre hullott. A 15. percben Boros szabadrúgását tolta léc fölé Lévai. A 25. percben Piti lőhetett középről, de ez is egy védőn megpattanva került szögletre.

Az ilyen apró, de fontos momentumok mutatták, hogy az ellenfél nem szeretné elveszíteni veretlenségét, csúsztak, másztak, minden lövésbe belevetődtek. A 31. percben Sztojka visszagurítását Piti lőhette kapura, azonban Baranyi vetődve kiütötte a játékszert.

A 34. percben megtört a jég, ekkor egy kapu előtt átszállt labdát Kiri lőtte rá éles szögből, a középen jó helyen lévő Sztojka pedig estében négy méterről a hálóba továbbított. 1-0.

A 40. percben növelhettük volna az előnyünket, amikor Farkas ívelt Zima elé, aki viszont 10 méterről, nagy helyzetben a kifutó Baranyiba lőtt. Még az előző támadás folytatásából, pár másodperc múlva Viszkok került kapu elé, azonban nyolc méterről az oldalhálót találta el.

Ezt követően a 41. percben Boros beadását Mészáros ziccerben, öt méterről kapu mellé fejelte. Ez a szitu már előrevetítette a futball egyik alaptörvényét, hogy a kimaradt helyzetek előbb-utóbb megbosszulják magukat, ez esetben ez a 45. percben beigazolódott, miután Veres szögletét Wéber fejelte közelről a hálónkba. 1-1.

Az első félidő rosszul sikerült végjátékát még rosszabb folytatás követte, ugyanis a második játékrész első percében újabb találatot szerzett a Szeghalom Boros révén, aki Kovács visszagurítását lőtte tíz méterről, nagy erővel a kapunk jobb oldalába. 1-2.

Ez a találat érezhetően megfogott minket, a vendégeket pedig érthetően feldobta, ennek tudatában szövögették támadásaikat, amik egyre veszélyesebbé váltak, a 62. percben az egyik ilyen után, Kovács már csak Lévaival állt szemben, de 13 méterről kapu fölé lőtt. A 65. percben Tóth végzett el egy oldalszabadrúgást, a lövése pedig a védők sűrűjén átjutva, a túloldali kapufáról vágódott ki a mezőnybe.

A 68. percben két találatra nőtt a vendégek előnye, miután Mészáros lőtt 25 méterről egy látványos szabadrúgás gólt. 1-3.

A 74. percben Bakkot kiállította a játékvezető, miután a második sárga lapját is összeszedte.

A 75. percben megint csak Kovács lépett meg, de ezúttal sem tudott túljárni Lévai eszén. A kiállítás adott még egy kis reményt a végjátékra, ami előbb a 77. percben egy kapu előtti kavarodás után kínált gólszerzési lehetőséget, majd 88.-ban, amikor Sztojka szabadrúgását követően a kapusról kipattanó labdát Kukovecz nem tudta fejjel megfelelő irányba terelni. Az utolsó percben még Mező lőhetett volna gólt, de szólója után nem találta el a kaput.

Látva a találkozót megállapíthatjuk, hogy az első félidei játékunkkal reális esélyünk lehetett volna még akár a győzelem megszerzésére is, viszont a másodikban már egyértelműen ránk erőltette akaratát a Szeghalom, és helyzetei alapján megérdemelten nyerte meg ezt a küzdelmes, közepes színvonalú meccset. Ami talán a vereségnél is fájóbb, hogy mentálisan is fölénk kerekedtek, ami egy hasonló képességű csapatok találkozóján el tudja dönteni a meccset, úgy ahogy ez most is történt. Jövő hétvégén Kondorosra, a kistérségi derbire látogatunk, bízva a sikeresebb folytatásban.
Jók: Bakró, Sztojka.

Szarvasi FC 1905 – Szeghalmi FC 1-3 (1-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 300 néző. Játékvezető: Zahorán János (Petrovszki Gy., Ancsin Z.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Pecznik P.), Kukovecz D., Szikora M., Kiri B., Bakró G., Murvai D., Farkas N. (Klimaj Z.), Zima D., Sztojka Á., Piti L.
Vezetőedző: Rétes Pál

Szeghalom: Baranyai S. – Tatár S., Kovács Gy. (Mező S.), Bondár A. (Balás V.), Veres Zs., Boros Á., Mészáros M. (Abdul K. H.), Bakk Á., Turcsek Sz., Wéber L., Tóth G. (Boruzs J.)
Vezetőedző: Janis János

Gólszerzők: Sztojka Á. 34′ illetve Wéber L. 45′, Boros Á. 46′, Mészáros M. 68′

Kiállítva: Bakk Á. 74′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – A rangadókon minden apróságnak óriási jelentősége van. Ma nem apró hibákat vétettünk – kihagyjuk a ziccereinket, gyermeteg hibákat vétünk védekezésben – így nem érdemeltünk győzelmet.

Janis János: – Azt hiszem, hogy az idény legjobb játékával sikerült begyűjtenünk a három pontot. Végre egy mérkőzés, amikor mindenkivel maradéktalanul elégedett voltam.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)
Videó: Furár Adrienn

Szemerédi Bernadett és Korcsmáros György

Ibolya a Cervinusban

„Megfrissülve…” – vizuális nevelés az óvodában