Menu
in ,

Szent Mihály-napi tűzgyújtás a Körösön

Szeptember 30-án vasárnap este az immár hagyományos Szent Mihály-napi tűzgyújtással zárta le a Magyar Teátrumi Társaság a Vízi Színház 2018. évadát.

A közönséget Babák Mihály polgármester köszöntötte, aki elmondta, az aznapi rendezvény volt az 550. a Vízi Színház megnyitása óta. Köszöntötte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt, Dr. Szabó Károlynét, a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető igazgatóját és Seregi Zoltánt, a Jókai Színház igazgatóját. Majd félperces csenddel emlékeztünk meg Kiszely Mihály alpolgármester úr haláláról.

A műsort Nagy Róbert szerkesztésében, rendezésében láthattuk, dalok operett-részletek hangoztak el az elegánsan öltözött hölgyek Liszi Melinda, Gábor Anita, Galambos Hajnalka, és a szmokingba, frakkba öltözött urak Balázs Csongor, Gulyás Attila és Nagy Róbert előadásában a tánckar szintén elegánsan öltözött hölgyei és urai tették látványosabbá a művészek előadását. Táncosok: Földesi Roxána, Mlinár Péter, Fazekas Döniz, Korom Gábor, Bereczki Karina, Gáspár Bendegúz, Lehoczki Orsolya és Oláh Dániel.

A közönség párnákkal, plédekkel felszerelkezve érkezett, de mindezt feledtette a színművészek műsora. A művészek maximumot nyújtottak – főleg a hölgyek, akik lenge ruhában álltak színpadra, amiért dupla elismerés jár a hideg miatt –, de természetesen a urak is mindent megtettek a sikerért, ami nem is maradt el.

A műsor után Seregi Zoltán megköszönte a közönségnek, hogy a nyáron kiemelten voltak jelen az előadásokon, hiszen nagyon jó évet zárt a színház. Majd megadta a jelet először Babák Mihály polgármester úrnak, aki egy íjat kapott a Magyar Teátrumi Társaságtól névnapjára, hogy az első nyilat ő lője ki. Majd felsorakoztak a Turul Pusztai Íjászok és tüzes nyíllal meggyújtották a Körös közepén álló máglyát. Érdekes módon, most nem csak a fahídon álltak hagyományőrzők, hanem a baloldali bástyán is. Az első lövése senkinek nem talált, de másodszorra a bástyán lévő íjász nyila meggyújtotta és fellobbant Szent Mihály tüze.

Egy táltos ének apró részlete: (Sólyomfi Nagy Zoltán gyűjtése)

Tüzet rakok, körbe állom
Szemem előtt éber álom
Múlt és jövő jelenedik
Háromból egy kerekedik

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version